Prohászka Ottokár

ézus fölmegy a templomba örömmel, s áhítatának, bensőségének illatával tölti el azt. Volt már itt, mint csecsemő, most itt van, mint virágzó fiú.

Valahányszor az isteni Megváltó fel-feltámaszt a világban egy lelket, mely hódít az ő számára, valahányszor az anyaszentegyház köpűjéből kiszáll egy új raj, mely szárnya alatt viaszt és ajkán mézet hord, mindannyiszor észrevesszük, hogy a világot ezen régi program alapján akarja meghódítani: szeretet.

S hogy ezt a gyónási lelkiismeret-vizsgálatot jól elvégezhessük, ajánlom, K. H. (Kedves Hívek), hogy naponként este pillantsunk estimánk alkalmából szívünkbe. Van-e jobb estima, mint mikor az ember leborul az Isten lábai elé, megcsókolja azokat lélekben s megköveti az Isten szent fölségét a napközben elkövetett bűnökért?

"Kérte Simont..." Mily kedves és jóságos; teljesen, egészen közénk állt, s emberséges lett. Ő, az Úr akar valamit, de kéri. Az akarat nagy skálát játszik; a Fölség abszolút érvényesülésétől a kegyelem lágy leheletéig; zúg és suttog, tör és enyeleg, ragad és vonz, parancsol és kér; szóval erős és finom; lágy, édes, halk vonzalmai és indításai vannak. ...

Íme, K. H. (Kedves Hívek), itt a jó irány; tenni azt, amit Isten kíván tőlünk; amire állapotunk s hivatásunk rászorít; tenni azt, ami okvetlenül szükséges, s csak azután azt, ami hasznos és dicséretes; tenni azt, amit a jól rendezett szeretet követel, s csak azután azt, amit hajlamunk sugall; tenni azt, amit a hit s az ész javall, s ne azt, amit a természet ajánl.

A bűn arészben is kétféle, hogy vannak bűnök akaratból és vannak gyarlóságból; néha hidegen, öntudatosan számítva, máskor homályos tudattal, ösztönszerűen vétkezünk. A második osztály nyit a törekvéseknek óriás tért.

Így ha valaki, másnak üdvösségét keresi s a magáét elhanyagolja, vajon buzgóság-e az? S ha valaki imádkozik, mikor dolgozni kell; szelíd és engedékeny, mikor szigorúan kellene föllépnie; szemet huny alázatos gyávaságból, mikor bátran kellene megküzdeni a rosszal; ha a jót rosszkor teszi s többet ront vele, mint használ: ugyan megérdemli-e élete az erény dicséretét?

Aki nem hálás, az lanyha. Van a lanyhaságnak több jellege; az egyik bizonyára az érzéketlenség. Az érzéketlen lélek nem becsüli az Úr kegyelmeit, leereszkedéseit; nem tesz rá benyomást Jézus példája; nem forr fel szíve az "eucharisztiá"-tól.

De van végre ima, hol nem akarunk, nem keresünk semmit - hol csak elismerünk, csak adunk; hol az önzetlen lelkiség úgy árad szívünkből, mint az illat az éjjel nyiladozó virágból; hol lelkét, köszönetét, szeretetét leheli ki a szív. Ez akkor van, amikor hálát ad: Gratias agimus Tibi! Confitemini Domino, quoniam bonus. A hála igaz szeretet.

Van ima, melyet nem érdek, nem haszon, hanem szeretet sugall, szeretet Isten, lélek, jegyes, gyermek, jó barát iránt. Így kiált Sámuel az Úrhoz, mert szeret; így az apostol a lelkekért, az anya a gyermekért.

Van ima, mely a szív ösztönéből fakad, melyet végre is valamiféle önzés sugall. Roppant természetes, még ha természetfölötti is; érdek-ima. Nem dobunk rá követ. Az ember gyönge, tehát imádkozik, jól teszi; gyönge s belátja, hogy rászorul az Úrra; kér kegyelmet, liheg a lelke; hite is rászorítja: "nélkülem semmit sem tehettek", s jóllehet az Isten folyton ad, mégis akarja, hogy kérjük. S a kérés vájja a kegyelmek árkát.

A világ néha megzavar s szinte eltávolít Tőled. Csodálatos nehéz függöny a világ, mely téged eltakar; bámulatos gazdag történés szálaiból van fonva, mely a figyelmet Tőled eltereli s magában megakasztja; érzelmeinkkel is ellenkezik sokszor, mert törvénye a szükséges, mechanikai láncolat, s e nehéz lánc alatt nyögünk mindnyájan, de ha az erős élet érzékével magamba fordulok, ott szellemre, lélekre, Istenre találok.

Érzékiség! Istenem, aki csak kezdő is a természetfeletti életben, aki előtt dereng a tökéletesség, és sejtelme van arról, hogy mit jelent az: Istennek élni - lépten-nyomon beleütközik az érzékiségbe és ha nem vigyáz, lelkiismeretének tisztaságát is rajta vesztheti. Nem tehetünk egy lépést sem anélkül, hogy önmagunkba bele ne botoljunk.

Szívjuk egyszersmind magunkba a szeplőtelen fogantatásban az Isten nagy vágyát. Mi az Isten vágya? - a lélek szépsége. - Mi az, ami az Isten előtt kiváló? Mi az, amivel mi az Isten szívét elragadhatjuk?

A Szeplőtelen Fogantatásból értsük meg azt a lelkesülést, hogy az ember ne hagyja magát letapostatni, letiportatni a szeplős lelkek által, ne görnyessze nyakát a szenvedélyek igája alá, hanem hogy iparkodjék szeplőtelenül állni, küzdeni a bűn ellen, először önmagában, azután a nagyvilágban.