A lelki embernek folyton figyelnie kell arra, hogy szíve ne földi örömök és mulandó dolgok felé forduljon. Mindig félnie kell attól, hogy kicsiny hibából nagy származik, miként kis szikrából is nagy tűz keletkezhet.
Nem örülhet az ember cselekedeteinek anélkül, hogy azokat nagyoknak ne tartaná. Ez azonban kevély képmutatás, mint ahogy az Úr a farizeusokról mondotta.
Ha az adományok és közlések a gonoszlélektől származnak, akkor azok a nagy és megtisztelő állások után keltenek bennünk vágyat, az alacsony és közönséges dolgokkal szemben pedig ellenszenvet érzünk.
Ne vess meg senkit azért, mert nem találod meg benne azokat az erényeket, amelyeknek véleményed szerint meg kellene benne lenniök; Isten előtt ugyanis nagyon kedves lehet más oly erények miatt, amelyeket te nem talállsz benne.
Az érzéki javaknak csak akkor érdemes örülni, ha az embernek segítségére vannak az lsten felé vezető útjában. Ez azonban annyira bizonytalan, hogy amint tapasztalhatjuk, az érzéki javak inkább kárt okoznak, mint hasznot.
Ha csak egy érzéki örömet is megtagadsz magadtól, akkor az Úr már itt a földi életben száz lelki örömet ad helyette. Éppen úgy, egyetlenegy érzéki örömből százszoros sérelem és kellemetlenség származik.
Az a lélek, amelynek nem voltak kísértései és megpróbáltatásai, nem emelkedhet fel értelmével a bölcsességhez. "Aki nem kísértetett meg - mondja a bölcs -, mit tud az?"
Ha tudnák az emberek, hogy a szenvedés és önmegtagadás mily nagy segítségünkre van a legfőbb javak megszerzésében, akkor sohasem keresnének vigasztalást.
