XIV. Leó pápa

Az evangélium sokkal több egy könyvnél: maga Krisztus Ő, a jó hír a sokféle bajtól megtévedt, becsapott és csalódott emberiség számára. Ő csillapítja igazságra és igazságosságra szomjazó lelkünket, és Ő ad bátorságot ahhoz, hogy kitartsunk a jóban, és személyesen álljunk felebarátaink szolgálatába.

Tanuljunk meg másként gazdaggá válni: figyelmesebben fordulva a kapcsolataink felé, elkötelezettebben szolgálva a közjót, erősebben kötődve a szülőföldünkhöz, és hálásabb szívvel fogadva, illetve integrálva azokat, akik közénk jönnek élni.

A technológia féktelen, az emberi méltóságot sárba tipró térnyerése egyértelműen jelzi, hogy napjainkban elhomályosulófélben van az emberi létezés valódi értelme. Kulcsfontosságú, hogy újra felfedezzük az emberiség Isten által elrendelt, igazi hivatását és nagyszerűségét. Éppen ezért a jelenlegi kihívás nem technológiai, hanem antropológiai jellegű; őszintén bízom benne, hogy a napokon belül megjelenő enciklikám segítséget nyújt majd ezen kihívás megválaszolásában.

Egyetlen nemzet, egyetlen társadalom és egyetlen nemzetközi rend sem nevezheti magát igazságosnak és emberinek, ha sikerét kizárólag a hatalom vagy a jólét alapján méri, miközben elhanyagolja a peremre szorultakat. Valóban, Krisztus szeretete a legkisebbek és az elfeledettek iránt arra kötelez bennünket, hogy elutasítsuk az önzés minden olyan formáját, amely láthatatlanná teszi a szegényeket és a kiszolgáltatottakat.

A pünkösd főünnepét megelőző napokban, miközben arra készülünk, hogy újra átéljük a Szentlélek megszülető Egyházra való kiáradásának titkát és csodáját, imádkozzunk együtt az éltető Szentlélek Úristenhez. Adja meg nekünk a keresztény egység ajándékát, árasszon ránk tartós békét, és újítsa meg a föld arcát.

Urunk mennybemenetele nem egy távoli ígéretről beszél nekünk, hanem egy élő kötelékről, amely minket is a mennyei dicsőség felé vonz. Felemeli és kitágítja földi életünk látóhatárát, gondolkodásunkat, érzéseinket és tetteinket pedig közelebb viszi Isten szívének mércéjéhez.

Mária az egész Egyház Édesanyja. Mindenki gyermeki bizalommal fordulhat hozzá, abban a bizonyosságban, hogy ő meghallgat, megoltalmaz és szeret minket.

Az Úr arra szólít fel minket, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket (vö. Jn 13,34): Jézus szeretete az, amely megszüli bennünk is a szeretetet. Maga Krisztus az igaz szeretet mércéje: azé a szereteté, amely mindörökké hűséges, tiszta és önzetlen; amely ad anélkül, hogy birtokolni akarna. 

Egy szeretetlátomás részesei vagytok – az Úr népe iránti szeretetének –, amely már előttetek elkezdődött, és nem ér véget veletek. Egyedi és pótolhatatlan láncszemekként tartoztok hozzá, hogy fényt gyújtsatok még a legsűrűbb sötétségben is.

A béke az emberi szívben születik meg, a kapcsolatokon keresztül mélyül el, gyökeret ver a szomszédságokban és a peremvidékeken, majd addig árad, míg át nem öleli az egész várost és a világot. A békét az erőszakot elutasító kultúra ápolásával, mindennapi gesztusokkal, neveléssel és az igazságosság tetteivel építjük.

Az Egyház a történelmet az Evangélium fényében értelmezi, és mint zarándokló Isten népe, határozottan felszólal minden rossz ellen. Ugyanakkor elismeri, hogy folyamatos megtérésre van szüksége ahhoz, hogy küldetését megfelelően betölthesse. Ugyanannak a Testnek tagjaiként mindannyian megújulásra vagyunk hivatva.

A rászorulóknak nyújtott gyakorlati segítség lehetővé teszi számukra, hogy megtapasztalják Isten szeretetét, és utat nyit számukra, hogy tartós kapcsolatba lépjenek Istennel. Ugyanakkor lehetőséget ad nekünk is arra, hogy kapcsolatba kerüljünk Krisztus testével azáltal, hogy igyekszünk Őt meglátni és szolgálni testvéreinkben (vö. Mt 25,31–46). Így a szeretet cselekedetei kölcsönös találkozássá válnak az Úrral, aki jelen van közöttünk.

„Legyen bennetek hit!” – mondja nekünk Jézus a mai evangéliumban (Jn 14,1). Ebben rejlik a titok! Pontosan ez a hit az, amely megszabadítja szívünket a birtoklás és a gyűjtögetés kényszerétől, valamint attól az illúziótól, hogy értékünket a hajszolt presztízs határozza meg. Isten titkában ugyanis minden embernek már önmagában véve is végtelen értéke van.

Miközben szenvedő világunknak égető szüksége van Krisztus békéjére, a keresztények közötti széthúzás gyengíti erejüket, hogy e béke hiteles hordozói legyenek. Ahhoz, hogy a világ szívébe zárja tanításunkat, állhatatosnak kell lennünk az imádságban és azon törekvésünkben, hogy elhárítsunk minden akadályt az evangélium hirdetésének útjából.

Küldetésünk arra hív, hogy a béke „hídjai” és „csatornái” legyünk, még mielőtt korlátolt emberi erőfeszítéseinkkel próbálnánk megteremteni azt – kiváltképp azokkal szemben, akik nem tekintik Isten ajándékának. Adja az Úr, hogy a mennyei kegyelem utat találjon magának a történelem viharai közepette.