XIV. Leó pápa

Ahogy az emmauszi tanítványok felismerték Jézust a kenyértörésben, nekünk is így kell ráismernünk. Nemcsak az Eucharisztiában, hanem mindenütt, ahol egy élet „megtört kenyérré” válik; mindenütt, ahol valaki – az Ő példáját követve – könyörülettel és önzetlenül ajándékozza oda magát másoknak.

Ma reménnyel kell tekintenünk a jövőbe, és nekünk magunknak kell építenünk a jövő reménységét. Ne féljünk ettől! A feltámadt Jézus, aki velünk jár az úton és megtöri nekünk a kenyeret, arra bátorít minket, hogy legyünk feltámadásának tanúi, egy új emberiség formálói.

Az édesanya ugyanúgy és teljes szívéből szereti minden gyermekét. Szívünk Édesanyja előtt mi is ígéretet teszünk, hogy követjük példáját: törekszünk arra, hogy senki ne szenvedjen hiányt szeretetben, és mindenkinek meglegyen mindaz, ami a méltó élethez és a boldogsághoz szükséges. Jusson élelem az éhezőknek, kapják meg a betegek a szükséges ápolást, a gyermekek jussanak megfelelő oktatáshoz, az idősek pedig békességben élhessék le alkonyi éveiket.

A hit nem választja el a lelki életet a társadalmitól. Erőt ad a keresztényeknek, hogy párbeszédet folytassanak a világgal, és válaszoljanak mások – különösen a leggyengébbek – szükségleteire. Egy közösség üdvösségéhez közös elköteleződésre van szükség, amely egységbe ötvözi...

Szeretném bátorítani mindazokat, akik már a jóság, az igazságosság, a béke, a türelem és a megbékélés útját választották. Jóakaratú emberek millióival együtt hívom megtérésre azokat, akik olyan kedvezőtlen utat járnak, amely gátolja a harmonikus és testvéri fejlődést.

Mindenki abban találja meg az örömét, ha kiteljesíti kapcsolati készségeit, felismerve, hogy ezzel a közjót szolgálja, és elismerést nyer mint egyedi, méltóságteljes személy egy olyan közösségben, ahol a találkozások gazdagítják és tágítják a lelket. Öröm nélkül nincs megújulás; belső élet nélkül nincs felszabadulás; találkozás nélkül nincs politika; a másik ember nélkül pedig nincs igazságosság.

Minden szolidáris tett és megbocsátás, minden jóra irányuló erőfeszítés egy-egy falat kenyér a gondoskodásra szoruló emberiség számára. Ám önmagában ez nem elég: a testet fenntartó étel mellé ugyanolyan felebaráti szeretettel kell társulnia a lélek táplálékának is – egy olyan tápláléknak, amely éltet bennünket.

Mindenkinek jut kenyér, ha mindenki kap belőle. Mindenkinek jut kenyér, ha azt nem harácsoló, hanem adakozó kézzel vesszük el. Így az étel bőséges volt. Nem a szükség miatt porciózták ki, nem viszályban orozták el, nem...

Valóban újrakezdhetjük az életünket? Igen! Az Úr végtelen szeretettel teli válasza reménnyel tölti el a szívünket. Bármennyire is nyomasszon minket a fájdalom vagy a bűn súlya: a Megfeszített velünk és értünk hordozza minden terhünket. Bármennyire is elcsüggesszenek saját gyengeségeink: Isten éppen ezekben mutatja meg erejét – az az Isten, aki feltámasztotta Krisztust a halálból, hogy életet adjon a világnak. Mindannyian megtapasztalhatjuk az új élet szabadságát, amely a Megváltóba vetett hitből fakad.

A béke mindenki felelőssége, kezdve a világi hatóságokkal. Kormányozni annyit tesz, mint szeretni saját hazánkat és a szomszédos országokat is. A „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” parancsolata a nemzetközi kapcsolatokra is ugyanúgy érvényes!

A fiatalok jelentik az ország és az Egyház reménységét. Az ifjúság oktatásába, képzésébe és vállalkozó kedvének ösztönzésébe való befektetés stratégiai döntés a béke mellett. Ez az egyetlen módja annak is, hogy felvegyük a harcot a kábítószer, a prostitúció és a közöny csapásaival szemben, amelyek egyre drámaibb módon tesznek tönkre túl sok fiatal életet.

Mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Isten nagy családjában senki sem idegen és senki sem felejtődik el, legyen bármilyen kicsiny is.

A béke nem olyasmi, amit ki kell találnunk: egyszerűen magunkhoz kell ölelnünk azáltal, hogy felebarátunkat testvérünkként fogadjuk el. A testvéreinket nem mi választjuk: el kell fogadnunk egymást! Egyetlen család vagyunk, s közös otthonunk ez a csodálatos bolygó, amelyet az ősök...

Akik inkább engedelmeskednek Istennek, mint az embereknek (ApCsel 5,29) és a földi gondolkodásmódnak, azok meglelik belső szabadságukat, felismerik a jóság értékét, és nem törődnek bele a rosszba. Újra rátalálnak az élet helyes ösvényére, s a béke és a testvériség építőivé válnak.

Az Úr szava új távlatokat nyit, átformál és gyógyít. Képes megérinteni a szívünket, kizökkenteni minket a megszokott kerékvágásból – amelybe oly könnyen belefásulunk –, és a változás cselekvő részeseivé tenni bennünket. Véssük az eszünkbe: Isten maga a megújulás; Ő újat teremt. Bátor emberekké tesz minket, akik a gonosszal szembenézve a jót építik.