Gondolatok

A nyugtalanság, a folytonos rohanás, az ál­landó, ráeszmélésre időt nem engedő tevé­kenység beteges tünet és csak falnak rohanást jelent az élet közönséges rendjében is. Még űzöttebb és követke­zőleg még tragikusabb annak a sorsa, aki tartósan nél­külözi azt az állapotot, mely bensőséges elmélyedésre, a titkok nyugodt figyelésére, az Isten nesztelen lépései­nek kihallgatására képesítené.

Sohase gondolkozzunk úgy a hitről, mint egyé­niségünket legyűrő kemény áldozatról, hanem Istennek tetsző hódolatról, amelyben nemcsak megis­merem, hanem elismerem az Ő fennségét. A hit erős lánggal égjen bennünk! Mennyi bajnak az eredője a hit gyengesége és hiánya.

Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a keresz­ténység ideje lejárt. A kereszténység nagy építő szerepe kezdődik újból.

A keresztség az embert nem csak formailag iktatja be egy közösségbe, hanem megadja és jelzi azt a tartalmat, amiből ez a közösség él, azt az utat, melyre a megkeresztelt rálépett. Röviden: a keresztség célja nem a közösség, hanem az igazság, melyet a kö­zösség közvetít.

A keresztény ember hiszi és meri hirdetni, hogy van jövő, nem a halálé az utolsó szó, Jézus Krisztus feltámadása a biztosíték. S a keresztény meri egész életét úgy felfogni és beirányozni, hogy Jézus Krisztus feltámadása megszüntette azt a buta hi­edelmet, hogy a halál mindent lezár.

Isten nemcsak lakást vett közöttünk, nemcsak hagyja, hogy megközelítsük, nemcsak átadja magát, nemcsak erősít és táplál, hanem eggyé lesz ve­lünk, hogy felvegyen istenségébe.