A mai evangélium (Jn 10,1–10) arra hív minket, hogy bízzunk az Úrban. Ő nem azért jön, hogy elvegyen tőlünk bármit is. Ő a Jó Pásztor, aki megsokszorozza az életet, és bőségben kínálja azt nekünk.

A Szentlélek szabadságban egyesíti az embereket és a hivatásokat, hogy többé senki ne csak önmagának éljen. Minden vasárnap arra hív minket, hogy lépjünk ki az elszigeteltség és a bezárkózás „sírjából”, és találkozzunk a közösség kertjében, ahol a Feltámadott őrködik felettünk.

Tanítani annyit tesz, mint képessé tenni az embert a szívére való odafigyelésre, a belső szabadság megélésére és a kritikai gondolkodásra. Ebben a folyamatban hit és értelem nem hagyja figyelmen kívül egymást, és nem is állnak szemben: útitársaknak kell lenniük az igazság alázatos és őszinte keresésében.

A Katolikus Egyház következetesen tanítja, hogy minden emberi élet, a fogantatás pillanatától a természetes halálig, szent és védelmet érdemel. Valóban, az élethez való jog minden más emberi jog alapja. Ebből fakadóan egy társadalom csak akkor virágozhat és gyarapodhat, ha megóvja az emberi élet szentségét.

Problémáink az Úr jelenlétében nem eltűnnek, hanem új megvilágítást kapnak. Ahogy Jézusban minden kereszt megváltásra lel, úgy nyeri el életünk története is az értelmét az Evangéliumban. 

Olyan reményteli jövőre éhezünk, amely képes megteremteni az igazságosság új érzületét, valamint a béke és a testvériség gyümölcseit termi. Ez nem egy ismeretlen jövő, amelyre passzívan várnunk kell, hanem olyan, amelyet nekünk magunknak kell felépítenünk Isten kegyelmével.

Isten szeretetéből senki sincs kizárva! Egyedi múltunkkal, hibáinkkal és szenvedéseinkkel együtt is mindannyian értékesek maradunk az Úr szemében. Jézus minden találkozásával, gesztusával és szavával ezt nyilatkoztatta ki nekünk. Mindvégig szeretett minket, megmutatva, hogy hisz a szeretet erejében, amely még a legkeményebb szíveket is képes megváltoztatni.

Ha Isten akaratára bízzuk magunkat, az örömet és mély békességet hoz az életünkbe. Az Istennek szentelt élet boldog élet, ám ezt a felajánlást nap mint nap meg kell újítanunk az imádság, a szentségek, valamint a testvéreinkkel töltött idő által, akiket az Úr utunkba rendel.

Az önteltségtől sebzett világban az emberek éhezik és szomjazzák az igazságosságot. Bátorítanunk kell azokat, akik hisznek a békében, és mernek „árral szemben” politizálni a közjó érdekében. Sürgető szükség van az új távlatokhoz szükséges bátorságra, valamint egy olyan nevelési összefogásra, amely teret és bizalmat szentel a fiataloknak.

Az igazság az embert megelőző valóságként mutatkozik meg előttünk: kihívást intéz hozzánk, és arra hív, hogy lépjünk ki önmagunkból. Ezért kereshetjük az igazságot bizalommal. A hit nem zárkózik el e keresés elől, sőt, megtisztítja azt az önteltségtől, és megnyitja azon teljesség felé, amelyre az értelem törekszik, még ha maradéktalanul nem is képes befogadni azt.

A leggyengébbekről való gondoskodás döntő mérőfője egy nemzet társadalmi érettségének. Ne feledjük, hogy az időseknek szükségük van segítségre, de mindenekelőtt arra vágynak, hogy meghallgassák őket, hiszen ők egy nép bölcsességének őrzői. Hálával tartozunk nekik, mert...

Tanúi vagyunk annak, hogyan töri meg oly sokak reményét az erőszak, miként használják ki őket a hatalmasok, és hogyan károsítják meg őket a gazdagok. Amikor az igazságtalanság megmérgezi a szíveket, a közös kenyér kevesek magántulajdonává válik. Ezen bajok láttán Krisztus meghallja a nép kiáltását, és megújítja...

Amikor Isten Fia emberré lett, rendkívüli csodákat tett, hogy kinyilatkoztassa az Atya akaratát. Világosságot gyújtott a sötétségben azáltal, hogy visszaadta a vakok látását. Hangot adott az elnyomottaknak, megoldva a némák nyelvét. Csillapította az igazság iránti szomjúságunkat azzal, hogy megszaporította a kenyeret a szegényeknek és az elesetteknek. Aki hall e tettekről, útra kel, hogy megkeresse Jézust.

Krisztus a szabadságra hív minket. Nem szolgákat vagy ügyfeleket akar, hanem testvéreket keres, akiknek teljesen odaadhatja önmagát. Ahhoz, hogy hittel válaszoljunk erre a szeretetre, nem elég csupán hallgatni Jézus szavait: be kell fogadnunk azok mélyebb értelmét is. Még az sem elég, ha csak szemléljük tetteit: követnünk és utánoznunk kell Őt.

Az Úr megadja nekünk a kegyelmet, hogy az Ő missziós tanítványai legyünk, erőt ad a gonosz csapdáinak legyőzéséhez, és felébreszti bennünk az örök élet reményét. Mindez a miénk. Minden ajándék, amely nemesebbé és naggyá tesz, ugyanakkor elkötelezettségre hív és képessé tesz minket a küldetésünkre. A legnagyobb ajándék pedig maga a Szentlélek.