Prohászka Ottokár

Keressük az Istent lelkünknek ez értelmi, érzelmi, erkölcsi, kedélyi nyomain s győződjünk meg róla, mikor önmagunkba merülünk. A lélek csodálatos világa az Isten tükre; nézzünk beléje s gyulladjunk föl szeretetére. Ne kicsinyeljük, hiszen az öntudat nekünk az első s fő valóság.

Mindnyájan keressük Őt, mert először is megnyugvást ad nekünk az iránt, hogy bűneink megbocsáttatnak, s azután, hogy részünk lesz a diadalmas, isteni, örök életben. Lelkünk mindenekelőtt bűnbocsánatot sürget, mert az erkölcsi világrend fölségében észreveszi s imádja a boldogító vagy kárhoztató isteni akaratot.

A Messiás azért jött, hogy Isten szent akaratát teljesítse; az Isten-anya ismerte föl legjobban fiának a küldetését, kivette belőle, hogy Ő csak arra való, hogy az Isten akaratát teljesítse. Ez az akarat elsősorban is kötelező akarat, az Úrnak akarata, mely hirdeti: nekem hódol mindenki, nekem hajlik meg minden térd!

Gondolom pedig, hogy a lélek tisztulásának három foka van. Először is a léleknek tisztába kell öltözködnie, hogy a törvényt megtartsa.

Minden lélek, amely érez, ráhajtja fejét arra a kinyitott Szentírásra; szeretné megálmodni, hogy mi lesz vele? De akárhogy tépelődik és akárhogy okoskodik és bármiképp szorgoskodik, nem bírja lefejteni a predestináció könyvének pecsétjét, amelyet ha lefejtene, megtudná, hogy mi van róla írva, hogy mi lesz vele

Az áldozat a maga legtökéletesebb és legfelségesebb fokán jelenti a teljes odaadást. Az Úr Jézus ezen áldozati szellemmel jelent meg köztünk. Nem akarom ezt nagyon nyomatékosítani, jóllehet tudom, K. H. (Kedves Hívek), hogy hasadhatnak ránk is idők, körülmények, mikor az áldozatnak véresebb alakja lép elénk és követeli: hódolj nekem. Nem élünk sokszor nagyon távol attól, hogy életünket is fel kell áldoznunk; legalább is érzelmeinknek olyanoknak kell lenniök, hogy a veszedelmet ne nagyon nézzük.

Ne ámítsuk önmagunkat készakarva, ne hintsünk port saját szemeinkbe; hanem merjünk belenézni lelkünkbe; hisz azért gyónunk, hogy a mérget kivessük; nyúljunk hát bele lelkünk sebeibe! Azért gyónunk, hogy az Isten előtt bízvást megálljunk; hát tartsunk komoly ítéletet magunk fölött. Félre a gondatlansággal; az éppúgy elvezet a pokolba, mint a tettetés.…

Az első föltétel az, hogy a kegyelem állapotában végezzük jócselekedeteinket. Megjegyzem, hogy itt cselekedetek alatt nemcsak a látható, külső műveket értjük, hanem mindent, amit az ember akar és megkíván, tervez, beszél, tesz és tűr.

Midőn a szülés után a mózesi törvény által meghatározott idő eltelt, minden édesanya fölment a templomba, hogy elsőszülöttjét, ha fiúgyermek volt, az Úrnak szentelje s önmagáért a tisztulási áldozatot bemutassa.

Akárhány embert, asszonyt kérdeztem már, hogy hát mit kell tenni, hogyan kell előkészülni, mikor az ember gyónni megy; azt felelték, hogy imádkozni kell, hogy az ember ne vétkezzék, vagy azt, hogy bocsánatot kell kérni a jó Istentől; de alig volt köztük, ki rámondta volna: meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet. Pedig ez az első teendője az embernek, a bűnbánónak, aki komolyan keresi az Isten kegyelmét.

Az egész életet kell fölkarolnunk, a tehetségeknek egész rendszerét kell nevelnünk, erőt és erényt, szépséget és fegyelmet, örömöt és munkát kell művelnünk s mindezt a léleknek uralma alá állítanunk, hogy a pünkösdi Lélek melegétől fejlődjék a lélek, s úgy fejlődjék, hogy kivirágozzék tőle az erő s az élet szépsége. Nem…

Három ítélőszéknél kell az embernek megfordulnia, a világ, önmagunk s az Isten előtt. Az erőteljes, jellemes és az Isten kegyelmétől hordozott léleknek e három ítélőszékkel szemben három erős érzelme van. Az elsőt neveti, mint az anarchista a mi modern ítélőszékeinket; a másodikat megveti, mert tudja, hogy fizetett bírák ülnek rajta, a harmadiktól fél s meghajlik előtte. Azt mondom, hogy ezt teszik erőteljes lelkek és jól teszik.

Ne kicsinyeljük a gyakori gyónást. Meglehet, hogy még nem nyílt meg szemünk, s alapos lélekátdolgozás nélkül várunk jobb jövőt. Ezt csak akkor várhatjuk, ha részletekben kidolgozzuk lelkünket s legyőzzük hibáinkat; ellenkező esetben neveletlenek leszünk. Sem fényes pálya, sem méltóság, sem siker nem ment föl ez alól.

A Szentlélek az egyház szíve (Szent Tamás). A mi lelkünk bennünk is fakad egyre: vágyaink, feltételeink, bizalmunk, belátásaink, erősbülésünk, bátorodásunk, örömeink, jó kedélyhangulataink, amik által az erőhöz, a jóhoz hajlunk, mind belőle valók. Lelkem e Lelkét szeretem s imádom.

Az evangélium szeretetre tanít. Én azonban nem maradok ennél a sokszor használt és sokszor semmit sem jelentő frázisnál, én megmondom, hogy mit kíván kegyetektől. A szeretet kívánja elsősorban a halálos bűnnek mindenekfölött való kerülését, a lelki életnek legnemesebb motívumokból való kifejlesztését egész az extatikus szeretetig.