Prohászka Ottokár

Traján, mikor császár lett, legnagyobb ellenségének azt üzente: evasisti, megmenekültél! Mintha azt mondta volna neki: én hatalmas lettem, rád sem tekintek; a hatalom öntudata bennem oly nagy, hogy amint az oroszlán legyekkel nem él, úgy én sem nézek oda ellenségeimnek.

A hivatás bennünk érzék a Fölséges iránt, a lélek s a lelkiek iránt, még pedig az élet odaadásában. Kezdődik azzal, hogy az isteni, lelkünk elé lép, s imponál és vonz.

Vízzel keresztelt János; Jézusnak keresztségét még ki nem oszthatta; erős keze gyönge eszközt kezelt, vízkeresztséget, s mégis remekelt rajta és vele; éppen azért, mert lelke volt hozzá. Nekünk Krisztus szentségei állnak rendelkezésünkre, életszervek, remeklő orgánumok; mit tehetünk ezekkel, ha lelkünk van hozzá?!

Mily elszánt az Úr az "emberi gondolatok" visszavetésében. Nem szabad kímélnie magát; aki itt kímél, az önmagát rontja meg. Tehát minden kísértésben mondom rögtön: hátra tőlem sátán, Isten útjain járok; erősen, keményen akarok.

Így kell győznöm, s a lelket kiemelnem a sokféle befolyástól. Minél nagylelkűbb leszek, annál derültebb s erősebb leszek. A tökéletes ember ne legyen verébijesztő, hanem igaz, nemes, bátor, egész ember, aki szeret gyermeket, szülőt, feleséget, de soha az isteni szeretet rovására.

Egyél; foglald le a világot: élj. Legyen kenyered, az legyen főgondod, szolgáljon e törekvésednek minden kő, minden porszem. Csinálj kenyeret s élj erősen, hatalmad tudatában! - Jézus óvást emel a kísértő ellen: kenyér kell, de nemcsak kenyérből, föld- és kőtörésből, tenger- és világfoglalásból él az ember; mindennél szükségesebb az isteni lehelet, a szép, tiszta, nemes élet, az öröm, a megnyugvás!

Mély alázattal, szent örömmel s a lélek izgalmaival közeledett Jézus a nagy keresztelőnek táborához, a Messiást váró Jordán parti csoportokhoz; megrendült a nyilvános bűnbánat e tüzes, alázatos áhítatától; ah, hisz mindezek Őt várták, ezek a tüzes vágyak, ez a szent izgatottság mind neki szólt.

Jézus az anyagi és szellemi szükségletek közt vezet el. Kell a tehetségeket kifejleszteni, kell dolgozni, de ne várjunk a munkától s kultúrától boldogságot. Ily lelkület a földhöz tapad; az Istengyermekből világfi lesz; a belső elszárad a külsőtől.

Élt, mesterséget folytatva, örök hivatásnak. "Sub specie aeternitatis", az örökkévalóság jegyében, járt-kelt, fűrészelt, faragott; felhőtlen égbolt domborodott fölötte, s ez égről lenézett rá Atyja arca, s lesugárzott Atyja akarata, melyet teljesített. Szabad kilátása nyílt lelkének, bűn, alacsony érzület nem homályosította; tiszta szándékok öntudata volt atmoszférája.

Tekintsük meg továbbá e családnak sorsát s esélyeit. Az Isten szerette ezt a házat, úgy mint semmit égen és földön, de azért a munka és a gond nem kerüli el tájékát; a Gondviselés különösen őrködik fölötte, és mégis meg kellett feszíteni inaikat, futniuk, küzdeniük kellett az élet harcaiban.

A természetfölötti élet hitből vett gondolkozás, érzés, akarás, cselekvés; a názáreti házban látok három ilyen izzított, lelkesített, mozgatott lelket: az isteni Megváltót, a Boldogságos Szüzet és Szent Józsefet. Vegyük fontolóra, hogy miben nyilvánult természetfölötti életük?

Jézus szereti Názáretet s szülői házát, és kedves neki a fala, az udvara, a tája. Érti szomszédjait, s jóindulattal van a falu gyermekei iránt. Ez is az Ő pietása. A szentekben mély szimpátia van a világ iránt; szinte gyermekdedek, s meleg, jóságos szívet visznek bele környezetükbe.

Három napig keresték Mária és József a gyermek Jézust; három nap három év, két álmatlan éj két kis örökkévalóság nekik. Hol maradt, hol van, miért maradt el tőlünk - kérdezték - büntet tán vagy megpróbál?

Jézus imádsága a templomban mint a tömjén; ilyen nem szállt még föl itt. Ideje volt, mert "áldozatot s ajándékot nem akartál, égő- s bűnáldozatot nem kívántál; akkor mondottam: Íme jövök, hogy a te akaratodat cselekedjem" (Zsolt 39, 7).