Jézus az anyagi és szellemi szükségletek közt vezet el. Kell a tehetségeket kifejleszteni, kell dolgozni, de ne várjunk a munkától s kultúrától boldogságot. Ily lelkület a földhöz tapad; az Istengyermekből világfi lesz; a belső elszárad a külsőtől. Pedig Jézus ezt a királyi Istengyermeket, ezt a halhatatlanságra született Fölséget akarja érvényesülésre segíteni, öntudatra ébreszti, fölényre neveli, mondván: „Mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri s lelkének kárát vallja” (Mt 17, 26)! Azért tehát bátran, nagy föladatunk öntudatában követeljük magunktól, hogy lelkünket nagyra becsüljük s gondozzuk.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 149. old.]