Mindnyájan keressük Őt, mert először is megnyugvást ad nekünk az iránt, hogy bűneink megbocsáttatnak, s azután, hogy részünk lesz a diadalmas, isteni, örök életben. Lelkünk mindenekelőtt bűnbocsánatot sürget, mert az erkölcsi világrend fölségében észreveszi s imádja a boldogító vagy kárhoztató isteni akaratot. Értsük meg az emberi szívet: nem tudni, nem kérni, nem bízni, hanem lenni akar; nem akar tönkremenni. Sok a bűne… s a szív kiáltása a tisztaság s a szeplőtelenség, tehát bűnbocsánat után, ez a legősibb, legmegrendítőbb zsoltár. Tiszta szívet adj Uram, különben elveszek… s Jézus jön s biztat: adok! Ez az a nagy tény, melyet nem a világ, ez az a fontos értesülés, melyet nem a tudomány, művészet, kultúra közvetít.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 167. old.]