„Kérte Simont…” Mily kedves és jóságos; teljesen, egészen közénk állt, s emberséges lett. Ő, az Úr akar valamit, de kéri. Az akarat nagy skálát játszik; a Fölség abszolút érvényesülésétől a kegyelem lágy leheletéig; zúg és suttog, tör és enyeleg, ragad és vonz, parancsol és kér; szóval erős és finom; lágy, édes, halk vonzalmai és indításai vannak. … Ez Péter hajója. A készségesen, sőt szenvedélyesen hódoló Péteré! Mit ne adna s mit ne tenne meg Urának! Jól indul, hogy ne csak törékeny hajócskával szolgáljon az Úrnak, hanem rendületlen sziklaalapjává legyen az egyháznak. A hajócska is kép, a szikla is kép, a csodálatos halfogás is kép. Az első jelzi az evangélium sorsát az emberi akarat s szeszély tengerén, a másik kettő a föltétlen érvényesülést. Mindkét tekintetben ragaszkodjunk Péterhez s az anyaszentegyházhoz; hajócskája átvisz háborgáson s megzavarodáson, s sziklája biztonságot s ragaszkodást nyújt kételyek s harcok közt. Isten áldása van ez emberhalász kezén, mert Jézus szavára s az Ő kegyelmével veti ki a hálót. Foglya vagyok én is.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 170. old.]