Tiszteletreméltó Márton Áron püspök

Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiis­meretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt.

A hit ... Istentől származik, s voltaképpen kö­vetelmény, felszólítás arra, hogy éljünk új életet. Az újjászületés, amiről beszélünk, nem valami varázslat, nem rejtett misztériumokba való beavatás, nem is valami magasabb rendű tudásnak a megszer­zése, hanem nagyon szerény dolog: megtérés.

A felekezeti szemszög az erdélyi magyarnak külön veszedelme. Nálunk az emberek fele­kezeti szemszögből tanulják nézni az életet. S körülmé­nyeink között ettől a gátlástól csak az szabadulhat, akiben rajongó igazságszeretet s az eszményihez na­gyon közeledő, megtisztult magyarság él. Ez pedig elég ritka. S így a legtöbb erdélyi magyar látása szűk szem­szöge miatt jóakarata ellenére is hamis mértékkel dol­gozik. A hamis mérték alkalmazása meg legalább a tárgyi igazságot mindig sérti.

Az ember bűnbeesése után Isten szeretete nem érte be azzal, hogy teremtményével csak vérségi kötelékbe lépjen, s azzal sem elégedett meg, hogy az ember ránevelését az örök életre az emberrel való lényegi egyesülés által munkálja, hanem hogy ezt megtehesse, hogy Isten az embert ne utálja, hogy fiá­nak visszafogadja, a bűnbeesett ember felemelkedésé­ért Krisztus a kereszthalált is vállalja.

Csak az jár jól, az tud kitartani, aki a házassá­got nem segítő egyesületnek, rokkant­ vagy ellátó intézménynek tekinti, aki nem azt nézi, hogy mit kap, hogy a másik mit hoz, habár az sem közömbös, hanem azt nézi, s halálos komolyan azt mérlegeli, hogy mit, milyen lelkületet visz ő, lelki egészséggel vagy gaz­dag lélekkel jön­-e ő.

Európában több nemzet nagy árat fizetett és fizet, mert az értelmiségi osztály egy része el­sőszülöttségi jogát eladta a napi tál lencséért. Művelt­ségénél fogva vezetésre volt hivatva, de szellemi függetlenségét feladva egymás után öltötte magára a kü­lönböző világnézeteket, kiszolgálta a hatalom székében cserélődő uraságokat; és gyávaságával és gyors helyezkedéseivel megtévesztette és cserbenhagyta a népet.

Ha a haladás munkásait nem hatja át a meg­győződés, hogy a személy és a személyek kö­zössége abszolút érték, aminek mindent alá kell rendelni, akkor a haladás a rideg technika műve lesz, s nem felszabadítja, hanem lealacsonyítja az embert. A keresztény ember túlvilági vágya összefügg azzal az igé­nyével, hogy a földet emberibbé tegye. A kettő között nincs ellentét...

Csak az erkölcsileg érett, lelkiismeretes és fe­lelősségük tudatában levő emberek tudják a köz javát őszintén és önzetlenül szolgálni, és csak az ilyen emberekből álló társadalom tudja az ember mél­tóságát és elidegeníthetetlen jogait tiszteletben tartani.

Meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén. A válaszfalakat, amelyeket emberi rövidlátás, hiúság vagy érdek emelt testvér és testvér közé, így lehet lassanként eltüntetni; a gyűlöletet, ami ellenségeket nevel, így lehet a szeretettel helyettesíteni és a krisztusi testvériséget jó akarattal megvalósítani.

Az idők változnak, az eszmék és rendszerek születnek és egymás után széthullanak, az emberek jönnek és eltűnnek, de Krisztus mindig válto­zatlanul ugyanaz. S nekünk egyetlen vágyunk és felada­tunk, hogy a zűrzavar mélyéről is ezt a Krisztust megtaláljuk, és a bizonytalan életet a krisztusi bizonyos­ság kimozdíthatatlan alapjaihoz kössük.

A hit nemcsak tiszteletet, odaadást, őszinte­séget jelent, hanem magatartást is. Azt a ma­gatartást, melyet Jézus Krisztus kíván az embertől, Maga és a Benne megnyilatkozó Isten iránt. Az ilyen hit­tel – és csak ezzel – kezdődik az életfelfogás átértéke­lése, gondolat­ és érzelemvilágunk megváltozása.

Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, ta­nultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, elő­kelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegye­lem áldottainak. Az Isten felé vezető utat mindenki számára kell feltárnom, egyengetnem és kívánatossá tennem. De ugyancsak apostoli hivatalom teszi kötelességemmé, hogy szent hitünk közösségi tartalmát és az abból folyó kötelezettségeket ne szűnjek meg hirdetni és munkálni.

A teremtő isteni irgalom, amely a kereszt ol­táráról ömlött ki, zuhogó bőségben ömlik most is és ömleni fog az idők végéig a szenvedő, a saját bűneivel megvert emberiség felé. Használjátok fel a mostani kegyelmi időt. Nekünk sok a megbánni­ és jó­vátennivalónk, sokat vétkeztünk Isten és egymás ellen; nagy kegyelmekre van szükségünk, hogy kérésünk meg­hallgatásra találjon. Imádkozzatok, és főképp a Krisztus Urunk szenvedéseire való üdvös emlékezéssel.

Ha a család gondja lemondást kíván a szü­lőktől, a más boldogsága a saját érdem fel­áldozását férfitől, vagy nőtől, az öreg, megrokkant szülők eltartása kemény munkát a gyermekektől, a köz érdeke időt, szívet, bátor kiállást a közösség tag­jaitól, nem kell morogva riadozni és kárvallott mód­jára folyton panaszkodni.

Az ember egzisztenciájáért nem áldozhatja fel az élet magasabbrendű értékeit. Egyéni­ségéről, lelkiismeretéről nem mondhat le sem az egyén, sem a nép. Nem áldozhatja fel a szabadságát, hűségét, hitét. Nem kiengesztelődés, ha az ember nem marad­hat hű önmagához és a közösséghez, melyhez tartozik.