Győznie kell a belátásnak, hogy ami nekem fáj, fájhat a másiknak is; hogy nem én vagyok egye­dül Isten legkiválóbb teremtménye avagy népe, kiváló lehet a másik is; hogy nekem nem csak jogaim, s a másiknak nem csak kötelességei vannak, hanem fordítva is lehet.

Legyen bátorságunk választani két hit között: az emberi társadalomba vetett, előítéletekre vagy elméletekre alapozott, merőben külsőséges hit he­lyett, merjük elfogadni a láthatatlan Istenbe vetett transz­cendens hitet, mely tőlünk forradalmi hozzáállást kíván, azt, hogy az egész életünket ellenkező irányba fordítsuk.

Az ember isteni jegyeket visel a homlokán, rá kell tehát nevelni, hogy értelmes lény mód­jára úrként viselkedjék, használja az eszét és akaratát, legyen a dolgokról, eseményekről, a felvetett gondolatokról és kérdésekről önálló véleménye, és legyen bátorsága az ön­álló állásfoglalásokra. A hatalom pedig tartsa tisztelet­ben a személy méltóságát és elidegeníthetetlen jogait. Minden ezzel ellenkező vélemény, kísérlet, vagy maga­tartás merénylet a nép egysége, fejlődése, élete ellen.

A mi gondunk elsősorban a mi feladatunk, nem háríthatjuk át másra, s hiába is háríta­nók. S minél nagyobb gondok, minél több nehézség sza­kad a nagy családra, amelybe tartozunk, mindnyájunknak annál melegebb érdeklődéssel és annál készségesebb szívvel kell egymás kezét fognunk.

A házasság olyan szeretetközösség, mely fel­öleli az egész személyt, annak egész lét­ és élettartalmával együtt. Barátság és más viszony kötése lehet egyszerre többekkel is, mert az az érdekek és fel­adatok egyneműségén alapul. De házasság, melynek közösségi alapja a nemi differenciáltság és kiegészülhe­tőség, melynek lényege a kölcsönös fenntartás nélküli önátadás és elfogadás, csak kettő között jöhet létre, ott bármilyen más személy, egy harmadiknak a belekeve­rése lefokozná legalább az egyik felet, a személyből tu­lajdont csinálna, ahogy tényleg a többnejűség lefokozza a nőt, birtoktárggyá, élvezeti cikké, sőt rabbá teszi.

Nem a hangoskodó, mellveregető magyarok az igazi magyarok, hanem azok, akik becsüle­tesen vállalják azoknak a megbízásoknak és annak a hi­vatásnak minden egyéni és közösségi vonatkozását, ahová a körülmények sora és Isten állította.

Mindenki, aki népe sorsát szívén viseli és javát igazán akarja, vonja le a jelek kézen­ fekvő intelmét, a nevelést pedig állandó vezérelvként tűzze maga elé és következetes munkával gyökerez­tesse meg a felnövekvő nemzedék lelkében, hogy az igazmondás, igazságosság, udvariasság, a jóravaló együttműködés készsége és a testvéri szeretet mindig kötelező erény, és főképp az minden más nyelvű és hitű embertársunkkal szemben.

Embertársunk sorsát a magunk sorsának kell tekintenünk; nemcsak szóval, hanem tettek­kel is; nemcsak vasárnap, hanem hétköznapokon is; nemcsak a templomban, hanem a családban, a tömb­házakban, a munkahelyünkön és közéleti tevékenysé­günkben is.

A keresztény ember a világban él, a világ dol­gaival foglalkozik, s ott a világban, foglalko­zása által és állapotbeli kötelességeinek lehető legjobb teljesítésével kell Isten országának építésén dolgoznia. Nem feladata a közvetlen propaganda: térítés, rábeszé­lés, hanem – hogy még egyszer ismételjük – a jellemes keresztény élet és magatartás.

Ha a férfi és a nő házasság­viszonyából kikap­csolják a természetes célt, a gyermeket, a házas együttélés öncéllá lesz, s ezzel az ösztönélet ter­mészetes belső korlátai lerombolódnak.

A kaotikus kavargásban, mely körülöttünk zúg, egy új világ vajúdik, a keresztény ember nem térhet ki a helyzet megvizsgálása elől. Nem ülhe­tünk ki az útszélre, hogy a zajló élet folyását kívülről fi­gyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is. Ha új korszak van keletkezőben, mindannyiunkat közelről ér­dekel, hogy az új korszak milyen csillagzat alatt születik.

El kell oszlatni a gyűlöletet, és teljes határo­zottsággal vissza kell utasítani azokat a mód­szereket és mesterkedéseket, melyekkel azt szítani és táplálni szokták. A teremtő Isten elgondolása szerint a kis népek létjoga éppoly erős, mint a nagyoké. Élni akaró nép még kisebbségi sorsban sem törődhetik bele abba, hogy magát feláldozza a többség nemzeti önzésének, mely a természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi.

Te légy, aki okosan, de fösvénység nélkül be­osztod az anyagiakat, s aki betölti kötelessé­gét köszönetvárás nélkül, légy hősnő köznapi ruhában. Imádkozzál az Istenhez ezen a napon, hogy mindezt megvalósíthasd, és ebben az esztendőben ezt még gyakran kérjed. Imádkozzál a tieidért, és ha valamelyik gyermeked tőled távol, idegenben tartózkodik, arra könyörögd le az Isten áldását s küldd el neki a te anyai ál­dásoddal együtt. Tedd meg ezt minden reggel, hiszen tudod te azt jól, hogy milyen szavakkal kell az áldást gyermekeidre leesdened. Tudod mik a gyöngéi és a hibái. Kérjed a misében az oltárra leszálló Istent, hogy küldje el angyalával az anyai áldást, hogy idegenben, tőled távol tartózkodó gyermekednek az újesztendőben a boldogsága nagyobb és a szenvedése kisebb legyen.