Tiszteletreméltó Márton Áron püspök

Vétkezni a gyöngeség jele, a bűnt beismerni, megbánni és jóvátenni, a lelkierő jele.

Ma tömegek lelkében érik a követelés, hogy a két kő táblára vésett, mennydörgés és vil­lámlás között kihirdetett 10 parancs újból a társadalom alaptörvényévé tétessék; és a polgárok, elsősorban pedig a vezetők fogadják meg szent esküvéssel, hogy annak minden szakaszát betartják, a törvényeket annak szellemében hozzák; és a pénzzel, verítékkel és vérrel adózó polgárra nem rónak olyan terheket, melyek az is­teni törvényből levont erkölcsi normákkal ellentétben lennének.

Krisztus tudta, hogy Isten országát nem a ma­gába zárkózás és nem is a hatalom mutoga­tása építi, hanem Isten szeretete.

A feltámadás nem véletlen csoda, hanem a világ végleges jövőjének a kezdete. A feltáma­dás a legerőteljesebb beavatkozás a világba, és egyben drámai bizonysága annak, hogy Isten létezik, és hogy ő valóban Isten. A feltámadás Istenre mutat, s éppen ez a mi reményünk.

A Messiás halála nem szánalomra méltó bal­eset, hanem kinyilatkoztatás a világnak, mely a hatalom és a közvetlen tapasztalatok káprázatában él. Tényleges szükség, hogy Krisztus „ezeket elszenvedje”. A világ természetéhez tartozik, hogy üldözi az igazakat. És ez nem vak optimizmus. A boldogság nem „a javak­hoz” van kötve! Isten országa az üldözésben és a sze­génységben valósul meg.

Minél kevesebben jártak templomba, annál többen voltak a kocsmákban, minél keveseb­ben imádkoztak, annál többen káromkodtak és követ­tek el hamisságot embertársuk ellen, minél kevesebben ismerték el Istent uruknak, annál több lett a bűn és go­noszság s ennek nyomán annál több a szenvedés, elke­seredés, elégedetlenség, gyűlölködés és fájdalom.

A gyermekkorlátozás nem a szegénységgel, hanem a gazdagsággal van egyenes arány­ban. Régebben, mikor magától értetődőnek tartották a gyermekáldást, a családi háztartást így osztották be: ennyi kell a meglévő és várható gyermekekre, a fenn­maradót költhetem másra. Ma pedig így kalkulálnak: ennyi kell a lakásra, szórakozásra, reprezentálásra, s ha marad valami, nevelhetünk gyereket is.

Gyanús az olyan, aki hangosan katolikus, vagy úton­útfélen a nemzetiségével kérkedik. A melldöngető, hetvenkedő, fennhangon magyarkodó magyarok teszik fajuknak a legrosszabb szolgálatot – is­merjük ezt a fajtát, kelleténél több van belőle.

Amikor nemzedékek hosszú sora ugyanazt az utat járta, a következő nemzedékeknek is együtt kell haladniuk, ütemesen egy utat kell járniuk. Az ismeretlen jövő felé vezető úton akkor nem félünk, akkor van önbizalmunk, ha százak, ezrek, milliók keze­ szorítását érezzük, s tudjuk, hogy kiáltásunkra ezer és ezer testvér hangja felel.

Vétek a közösség sorsa és érdeke ellen min­den törekvés, amely rövidlátásból, egyéni ér­dekből vagy meggondolatlan egyéni kedvtelésből az egységet megbontja.

A keresztség és a hit révén egész életünk a ke­resztény lét és kegyelem szférájába került. Nem vett ki a világból, de elkülönített a világtól. Mindnyájan, akik a keresztség szentségét felvettük, Krisztus követségében járunk.

Szeressük az Egyházat, melyhez annyian lesz­nek hűtlenek. Szeressük embertársainkat. Le­gyünk a szeretet hősei egy világban, mely megveti és kineveti a szeretetet. Hitünkkel, szent reménységünk­kel, mindenekfölött pedig a mindenkit átölelő szeretet­tel legyünk a föld sója, a világ világossága.

A világi híveket foglalkozásuk a világhoz köti, s az ő feladatuk, hogy a világ gondolkozását az evangélium szellemével megnemesítsék. Nem kell a világ­ból kimenekülniük, hogy keresztény életet éljenek. Nem munkájuk mellett, hanem munkájukban és munkájuk által kell a keresztény lelkületet képviselniük.

A testnek a kenyér, az anyagi jó, a léleknek az igazság, a szellemi jó a természetes tápláléka s akkor egészséges, ha azt kívánja és meg is kapja.

A lelki szegénység nem szolgai megalázkodást jelent, hanem annak a megmásíthatatlan ténynek józan belátását, hogy a képességeinket nem önhatalmúlag bírjuk, és még a munkával szerzett tudá­sunk sem tehet kevéllyé, mert a tudás mérhetetlen óce­ánjából csak kagylónyi mennyiségben meregetjük.