Az Isten nélkül beállított életet, bármilyen szép szavakkal kendőzzék is, nem lehet ki­bírni. Isten kisemmizése a világból az ember világának megsemmisülését jelenti. (…) Előbb­utóbb maga az ember rájön, hogy esztelenül cselekszik, és saját vesztét készíti elő, ha vissza nem tér az Istentől kijelölt útra, az örök törvények korlátai közé.

Az iskola legnagyobb gondja már nem az, hogy a tudás mindenáron való hajszolásával az ismeretek fakírjává nyomorítsa az életre tátogtató emberfiókák szomjas lelkét, hanem az, hogy az embert nevelje, az értelem képzésével legalább arányosan.

A nép is olyan, mint a gyermek, tettekből ért. A szokott szónoklatok öblös hangjaira már nem indul meg, hogy a márciusi esküt önfeledten tovább harsogja, hanem az apostolokat várja, akik nem dicsősé­get keresnek, hanem munkát vállalnak, nemcsak belőle élni, hanem érette dolgozni is tudnak ... a falusi bírótól az országgyűlési képviselőig, a bábaasszonytól az orvos­professzorig, a foltozó vargától a nagy gyárosig, a falusi tanítótól a püspökig, minden poszton a legkiválóbb és felelősségük tudatában levő emberekre van szükségünk.

Vetkőzzük le a régi embert, a gyáva és képmu­tató keresztényt. Elmélkedjük át az igazságos­ság jelentését minden vonatkozásában, és elmélkedjük át a szeretet tartalmát egész mélységében.

A világot mai nyomorúságából nem a csoda­fegyverek, nem is az atombomba és a boldog­ságot ígérő új rendszerek szabadíthatják meg, hanem egyedül az a Krisztus, aki teljes öntudattal mondhatta: Bízzatok, én legyőztem a világot...

A nép természetes jogérzékével és igazságsze­retetével az igazságos jogon felépült rendre és az ezáltal elérhető nyugalomra vágyik. Időtlen tapaszta­latok emlékeivel a lelkében tudja, hogy a békés élet nyu­galmát és rendjét az igazságos, mindenkire egyformán kötelező törvények biztosítják, míg a gyűlölet, mert igaz­ságtalanságokat követ el, megzavarja. S a népeknek ebben az erős jogérzékében és ösztönös vágyában csil­lan fel a remény, hogy minden mesterkedés ellenére az egymáshoz vezető utat megkeresik, és egymás gondját, baját, munkás életét tiszteletben fogják tartani.

Igazságunk tudatában és a változatlan termé­szeti és isteni törvények alapján kérjük azo­kat, akiknek fölöttünk hatalma van – minden hatalom onnan felülről adatott! – ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre.

A nép a szikla, amelyre egy nemzet élete biz­tosan épül... Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni.

A bérmagyerekek megajándékozásában olyan túlzásokat tapasztalunk, amit nem tudunk he­lyeselni. A bérmálás nem alkalmas arra, hogy a bérma­gyermek gazdag és költséges ajándékokra számítson. A bérmálás felavatás a komoly hit szerinti életre, s az ajándéknak is az a célja, hogy a bérmálkozót erre em­lékeztesse.

A társadalom nagy elfordulása Istentől nem mehetett volna végbe a mi közreműködésünk és mulasztásunk nélkül. Vallottuk és valljuk, hogy keresz­tények, istenhívők, az igaz hit és vallás követői vagyunk, kereszténységünk azonban nagyobbára felszínes, külső­ségekben megnyilvánuló kereszténység volt. Keresztény mivoltunkat gyakran úgy lobogtatjuk, mint valami al­kalmi zászlót, a kereszt tanításáról, Istennek mindenütt való jelenlétéről, a hit és a vallás parancsairól azonban megfeledkezünk. Hirdettük és hirdetjük, hogy Krisztus az életünk és a társadalmak életének a királya, de el­néztük, hogy a tanításának sarkalatos tételeit a törvé­nyek szelleméből és a közéletből elsikkasszák.