Tiszteletreméltó Márton Áron püspök

A keresztet fel kell venni minden nap. A hit nem olyan valóság, amely az égből készen hull belénk. Az ember az, aki hisz. A hit az ember eleven ere­jéből, szívéből, értelméből, erőiből szövődik. A hitet az embernek magának kell megvalósítania, és pedig abban a világban, mely állandóan távolodni akar az Istentől.

A szeretet nagylelkű önátadása erősebb a ha­lálnál, s mindig győzedelmeskedik!

Isten az embert a szabadság nagy kiváltságá­val és a szabad személy méltóságával ruházta fel, és tiszteletben tartja ezt a méltóságát. Segíti az em­bert az igazság és az élet igaz útjának a felismerésében, de rábízza, hogy Istenhez, Teremtőjéhez való viszonyát szabad elhatározás, értelmi belátás alapján rendezze.

A földi életben az Isten­szeretet egyetlen hi­teles bizonysága a felebaráti szeretet. És csak annyiban vagyunk keresztények, amennyiben vállaljuk. És ezt nem lehet pótolni sem imádsággal, sem szentsé­gek vételével, sem templomlátogatással, semmiféle mutatós vallási gyakorlattal.

A férfi és a nő külön­-külön az embernek csak az egyik képe. Az a lény, akit embernek mon­dunk, a férfiban és a nőben együtt valósul meg. Külön­böznek egymástól, de arra vannak rendelve, hogy egymást kiegészítsék. Ez a különbözőség és egymásnak­ rendeltség hatalmas erővel hajtja őket egymáshoz. S csak ez az erő viheti végbe, hogy az az ifjú és leány, akik egymásról azelőtt nem is tudtak, más­más családból származnak, különböző életkörülmények közül jönnek, a legnagyobb örömmel kezet adjanak egymásnak, s a sorsukat összekapcsolva, együtt vállalják a kifürkészhe­tetlen és bizonytalan jövőt.

A kereszténynek tudnia kell, hogy a hit nem természettudomány, nem filozófia, nem is tanrendszer, s még csak nem is világnézet. Még az Is­tenről szerzett tudás sem azonosítható a hittel. A ke­resztény hit csatlakozás az élő Jézus Krisztushoz és elfogadása annak, amit a Mester tanított. Személyes ta­lálkozás az evangéliumok Krisztusával és elfogadása annak, amit Ő a mennyei Atya nevében kinyilatkozta­tott a világ számára.

Isten nem aszerint ítél, hogy miként viselked­tem iránta, akit nem látok, hanem milyen az eljárásom az emberekkel, akikkel együtt élek.

A Szentlélek mindenütt, mint az Isten sze­mélytelen ereje jelenik meg, rendet visz be a rendetlenségbe és lélekkel és lelkesültséggel tölti meg az embereket, akiket érint.

Szülők, figyeljétek gyermekeitek lelkének minden megnyilatkozását, s őrizzétek a Szent Szűz és Szent József gondosságával, mint a gyermek Jézus édestestvérét, aki a ti gondozásotokra van bízva.

A jövő építőanyaga az a szeretet, mely Isten­ből forrásozik. Nem hisznek a szavának, kigú­nyolják, mégsem enged a kísértésnek, nem nyúl a hatalom eszközéhez. Nem azért jött, hogy neki szolgál­janak, hanem hogy Ő szolgáljon. … Nem igazolja magát, nem védekezik, nem nyúl a hatalom eszközéhez és nem játszik a világ szájaíze szerint. A bűnt, a gonoszt csak túláradó jósággal lehet legyőzni.

Ahol elvész a hit, ott feje tetejére áll a világ – ahol elveszik a hitet, ott fölforgatják a világot.

A mai embernek, aki az eszmék és vélemé­nyek zűrzavarában iránytvesztetten tétovázik, különösen szüksége van a Szentlélek kegyelmeire. A pünkösdi Léleknek kell újra kiáradnia, hogy felgyújtsa és magával ragadja, mint egykor az apostolokat.

Nincs rendezett emberi élet, ha nem igazodik az Istentől adott rendhez. Ezért választottuk a téveteg emberi elme találmányai helyett az Isteni Böl­csesség biztos útját.

Isten országa nem a Jézus szavaiban közele­dik, hanem az Ő személyében. Ő hozza, és Ő az, aki a világot döntésre szólítja fel.

Az Isten nélkül beállított életet, bármilyen szép szavakkal kendőzzék is, nem lehet ki­bírni. Isten kisemmizése a világból az ember világának megsemmisülését jelenti. (…) Előbb­utóbb maga az ember rájön, hogy esztelenül cselekszik, és saját vesztét készíti elő, ha vissza nem tér az Istentől kijelölt útra, az örök törvények korlátai közé.