Az ember meghal, ha a lélek elválik a testtől, és a társadalom elsorvad és széthull, ha meg­fosztják a vallástól. A vallás hirdeti az igazságot, az elöl­járókat és alattvalókat egyaránt Isten tekintélyével figyelmezteti a kötelességek erkölcsös teljesítésére és a jogok határát jelző tilalomfákra. A vallás normái, ne­velő ereje és kegyelmi segítsége nélkül földi hatalom nem tud rendezett és igazságos emberi életet létesíteni és fenntartani.

A hitvesi szeretet a másikat úgy látja, amilyen. Észreveszi előnytelen tulajdonságait és jellemvonásait is, és azokkal együtt kapcsolja magához a szeretett személyt.

Isten az embert nem társadalmi állása, hanem a hivatásában tanúsított hűség szerint értékeli. Más mértéket az ember sem állíthat fel embertársával szemben. Ki kell tehát alakítani azt a szociális szellemet, mely az embert Isten szemével nézi s minden emberben az egyenlő jogú és rangú testvért látja...

Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők - ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen embe rekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk.
Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig­vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.

Imádkozzatok gyermekeim buzgón, hogy az őrzőangyal az új évben mindig mellettetek járjon, hogy az Isten megtartsa jó szüleiteket, hogy a jóra és igazra neveljenek, hogy az Isten óvjon meg minden veszedelemtől, a rossz pajtásoktól s óvjon meg a betegségektől, melyek mindenütt leselkednek reátok.

És most ti, anyák, hozzátok szeretnék szólani. Szenteljetek néhány imádságos pillanatot az újévben az Úrnak. Asszony vagy, anya vagy? – gondold el, minek kell neked lenned a tieid számára; te légy a gondolkodó, őrző, segítő, te a vigasztaló és mosolygó anya, ha valaki hibáz, te légy a civódások elsimítója, a békesség keresője, aki a békéért minden áldozatra kész, te édesanya, te légy az, aki mások helyett hordozod a keresztet úgy, mintha a tied volna, aki néha nem pihen és mindig a család nyugalmáért fárad, aki panaszszó nélkül szenved, aki a többiek elhamarkodott cselekedeteit szeretettel jóváteszi.

A hivatkozás a hitre, utalás Istenre és Krisztusra ma az egyetemes összefüggések szempontjából is csak akkor ér valamit, ha abból egyúttal eleven erő, megsegítő valóság is következik.

A szülőknek kötelességük gyermekeiket már eszmélő korukban megtanítani a hit elemeire, amikor pedig iskolába kerülnek, kötelesek őket hitoktatásra küldeni, s azután is, ifjúnak és felnőttnek egyaránt kötelessége, hogy hitbeli ismereteit gyarapítsa, annál inkább, minél  nagyobb veszélyben van a hite.

Az embernek Istenhez való viszonyában a döntő tényező az, hogy feltétel nélkül aláveti magát a krisztusi igehirdetésnek és a megfeszített és feltámadt Krisztusban való hittel képes az Isten előtt megállni.

Isten kegyelmének köszönheti létét minden, ami van, azonban a katolikus teológia nyelvén a kegyelem már feltételezi a teremtést és a természetnek teremtés útján megvalósított rendjét, a kegyelmet Isten ezek fölé adja, hogy erejével a természet rendjébe és fölé egy új világot építsen, a természetfölötti lét rendjét valósítsa és oda érkezzen meg az ember.

Aki magát kereszténynek vallja, annak magatartásával, jellemével, becsületességével, lelkiismeretességével, embertársai megbecsülésével, szakmabeli jártasságával, kultúrájával, élete példájával kell megmutatnia, hogyan fogja fel és valósítja meg emberi hivatását az Isten színe előtt álló ember.

Krisztus megjelenése a világban olyan esemény, mint a teremtés. Sőt annál is több. Az Ő megjelenése az emberek között annyival több a teremtésnél, amennyivel a megtestesülésben és a kereszthalálban megnyilatkozó isteni szeretet több annál a szeretetnél, mely a csillagokat, a növényeket, az állatokat és az embert teremtette.

Az ember egy magasabb létsíkra, természetfölötti életre hivatott, oda azonban a maga emberi erejéből nem juthat el. Nincs rátermettsége, mint ahogy az embernek a repülésre sincs fizikai ereje. Tehát szüksége van kegyelemre ahhoz is, hogy a természeti törvényeket megtartsa, és ahhoz is, hogy természetfölötti rendeltetésének megfeleljen.