Kempis Tamás: Krisztus követése

Amikor rosszul megy a sorod, és zaklattatásokban van részed, akkor van az érdemszerzés ideje.

Ne tartsd magadat másoknál különbnek, hogy Isten alábbvalónak ne találjon: ő tudja, mi lakik az emberben.

Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned, mintha holnap meg kellene halnod.

Aki csak az alkalmakat kerülgeti, de a bűn gyökerét ki nem irtja, kevésre megy.

A megpróbáltatások nem teszik gyarlóvá az embert, inkább megmutatják, mit ér.

Lám, Uram, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak. Valójában inkább Te szolgálsz nekem, mint én neked.

A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar elveszteget.

Nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert az rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.

Bizony nem tiszta és tökéletes az, amire foltot vet az önérdek.

Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégő áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik.

Nehéz kivetni magunkból, ami belénk avult: de még nehezebb saját akaratunkkal szembeszegülni.

Az igaz töredelemben és a szív megalázkodásában megszületik a bocsánat reménye, elcsöndesül a megzavarodott lelkiismeret, visszatér az elveszett kegyelem.

A természet az ember külső teljesítményére épít, a kegyelem a belső emberhez fordul.

A kegyelem járásakor gondold meg, mily nyomorult és elesett szoktál lenni kegyelem híján.

Szívünk igazi békéjét azzal biztosíthatjuk, ha ellenállunk ösztönös vágyainknak, nem azzal, hogy kiszolgáljuk őket.