Böjte Csaba OFM

Egészen biztos, Isten nem azt akarja, hogy az ember szomorú és kicsi legyen. Ki lenne közülünk az, aki tavasszal elültetne egy fát csak azért, hogy hórihorgas legyen s csupán két alma teremjen rajta, ráadásul az is férges legyen? Aki fát ültet, azt szeretné, ha hatalmas törzsű, égig érő koronájú, erős, masszív fa válna belőle, s rengeteg gyümölcs teremne rajta. Vajon Isten, aki elültetett téged erre a földre, mit szeretne? Azt, hogy ép, egészséges, egyenes derekú, becsületes, tisztességes emberóriás legyél. Élő katedrális.

Ha baj van, jogunk van elmenekülni a szülőföldről. De ha nincs baj, akkor semmi sem indokolja, hogy ne ott éljünk, ahova Isten teremtett! És gondolom, hogyha Istennek dolga van velem, otthon fog engem keresni. Jó, hogyha otthon vagyok, mert akkor megkapom Isten ajándékait.

Advent van! A határtalannak tűnő éjszakában mit ér meggyújtani egy pislákoló lángot? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy égni kell! Hogy újra kell kezdeni minden vesztes csata után. Hogy bármi is történt, fel kell állni, és újra fellobbantani a fényt, a szeretetet, a jóságot, az erényeket. Égni kell, még ha önmagadat égeted is fel.

Olyan jó lenne, ha Isten szemével látnánk egymást, a kis marék port, amely elindult a végtelen felé! Akarjuk egymást alázattal, kisebb testvéri szeretettel szépnek, igaznak látni, és csendesen, jósággal javítgassuk azokat a hibákat, amelyek felszínre kerülnek a mindennapokban.

Jó nekem egy olyan Istent imádni, aki szereti a pásztorokat s a napkeleti bölcseket, aki tud velem játszani, kergetőzni, aki le tud ülni a tábortűz mellé egy tó mellett az apostolaival. Akinek fontosabb dolga nincs, mint a csillagos ég alatt beszélgetni a barátaival. Jó nekem egy ilyen Istenhez tartozni.

Isten azt szeretné, hogy szeretetben éljünk, hogy jól érezzük magunkat a földön, szeressük egymást, hogy mindennap örömteli legyen az életünk. És hiszem azt, hogy Isten nem kér lehetetlent; hiszem, hogy nekünk minderre lehetőségünk van. Mernünk kell elindulni ezen az úton - és biztosra veszem, hogy célba fogunk érni!

Hiszem, hogy világunkat nem a nagyok, az uralkodók formálják, mentik meg, hanem azok az egyszerű emberek, akik a maguk névtelen hősiességével - talán csak egy kis falat kenyérrel - bizonyítják, hogy az emberi nem, minden bűne ellenére, hordozza Istengyermekségének csodálatos vonásait.

Néha úgy érzed, hogy rád szakad az ég, de te bízzál: erődön felül nem próbálnak meg. Ha kicsit félsz is, ne torpanj meg, menj tovább, a Végtelen vár reád.

Tudom, hogy nagyon nehéz egy hajléktalan mellé leülni s elbeszélgetni vele. De ha egyszer meg mered tenni, kiderül, hogy ő is ugyanolyan ember, mint te, ugyanúgy vannak érzelmei, gondjai.

A hívő ember számára az isteni gondviselés garancia: elég a mának a maga baja, a holnapi nappal nem kell törődnöm, mert Isten jósága gondomat viseli. Ha nem hiszek, akkor magamnak kell a magam számára a holnapra, a holnaputánra és a mindennapokra garanciát biztosítanom. Ilyenkor jön az emberi önzés, kapzsiság, a harácsolás, a gyűjtés vágya - és itt nincs megállás, sosincs "elég".

Neked kell felfedezned az ajtódon kopogtató Úr Jézus Krisztust. És merd megfogni a kezét! Ha látszólag szakadékokon akar keresztülvezetni, ha látszólag égő tűzön akar keresztülvinni, akkor is bízzál benne, és menj vele! Hidd, hogy igenis tudja az Úr, mit csinál.

Jézus Krisztus nem azért jött, hogy bárkit is elítéljen, hanem azért, hogy megváltson bennünket. Nem azt akarja, hogy elessünk, hanem hogy éljünk, s az életünk bőségben legyen. Boldogságot, örömet hozott a földre, az Ő örömét akarja átadni nekünk!

Az ember olyan, mint a láng. Ha a gyertyából lángot vesznek, az nem lesz kisebb. Ha a tábortűzre még fát dobok, nem lesz kisebb a lángja, sőt, annál nagyobb lesz.

Ha Isten valamit elvesz, akkor hiszem, hogy valami szebbet akar adni az embernek.

Ha Isten megenged valami rosszat, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket, vagy olyan jó útra akar vezetni, amelyre magunktól soha nem térnénk rá.