Ha Bábel tornya építése után tovább olvassuk a Bibliát, úgy tűnik, mintha az emberiség lassan elfelejtette volna Jahve nevét, mintha az egy és örök, igaz Isten nélkül folytatná tovább az életét.
Egy kedves vicc arról szól, hogy Szent Péter körbevezet a mennyben néhány újonnan érkezett üdvözültet. Mindent megcsodálnak, míg egyszer csak nagy, magas falakkal körbevett helyre érkeznek. Szent Péter ekkor az ajkára teszi az ujját: „Csak csöndesen! A fal mögött laknak a katolikusok, és ők azt hiszik, hogy egyedül vannak a mennyben!”
Az Irgalmas Szeretet pillanatról pillanatra megújít, megtisztítja a lelkemet, a bűnnek nyomát sem hagyja meg benne, ezért nem félek a tisztítótűztől sem. Tudom, hogy én magam még azt sem érdemelném meg, hogy betegyem a lábam a vezeklésnek erre a helyére, mert egyedül szent lelkek juthatnak el oda, de azt is tudom, hogy a Szeretet Tüze jobban megszentel, mint a purgatórium, tudom, hogy Jézus nem kívánhat számunkra haszontalan szenvedéseket, s hogy nem sugallana olyan vágyakat, mint amilyeneket érzek, ha nem akarná őket teljesíteni.
Az Evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus lecsendesíti a háborgó tengert (Mt 8,23-27). Adódik tehát a kérdés: akkor miért nem csillapítja le a természet pusztító erőit, miért nem fogja le az ember gyilkoló kezét, miért nem avatkozik be a millió és millió emberéletet követelő háborúk, a földrengések, járványok és egyéb természeti katasztrófák esetében?
Napjainkban sokan érzik úgy, hogy zavarossá vált az a forrás, amelyből meríteni szoktak, elveszítette megújító erejét. Mi ennek az oka? Lehet, hogy olyan ártalmas magatartást alakítottunk ki, amely megzavarja lelkünket, vagy lehetnek olyan kapcsolataink, érzéseink, amelyek az eredetileg tiszta forrást kívülről szennyezik be. Ilyenkor sokan vágynak a megtisztulásra, s keresik, hogyan találhatnak rá újra a tiszta forrásra.
Hány milliárd ember él a Földön, és nincs két egyforma közöttük! Egy nagy katolikus gondolkodó mondta, hogy miután Isten egy embert megteremt, összetöri a formát. Persze, ez szimbólum, de nagyon szép gondolat. Minden ember más „öntés”, nincs két egyforma. Mi pedig mindig azt akarjuk, hogy legyen egyforma a nyakkendő, egyforma a menetelés, a dübörgés, egyforma a bakancs, az uniformis. Az ember szeretné a másikat uniformizálni: csak így lehet nézni, csak úgy lehet gondolkodni, csak ezt lehet látni, csak azt lehet mondani. Keresztyénség mérték után: eddig hozzám tartozó, ettől kezdve nem tartozik hozzám. Jézus pedig azt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan!
Világunkat óriási, mély szomorúság üli meg. Egy nagy sivatagban élünk. A sivatagban semmi nem növekszik vagy fejlődik, teljesen örömtelen hely.
Történt egyszer, hogy volt néhány ember, akik halászoknak nevezték magukat, és íme, sok hal nyüzsgött a környék vizeiben. Az egész vidéket patakok és tavak tarkították, mindegyikben tömérdek a hal, és a halak éhesek voltak.
