Egy kedves vicc arról szól, hogy Szent Péter körbevezet a mennyben néhány újonnan érkezett üdvözültet. Mindent megcsodálnak, míg egyszer csak nagy, magas falakkal körbevett helyre érkeznek. Szent Péter ekkor az ajkára teszi az ujját: „Csak csöndesen! A fal mögött laknak a katolikusok, és ők azt hiszik, hogy egyedül vannak a mennyben!”
Volt idő, amikor az egyház valóban azt tanította, hogy „az egyházon kívül nincs üdvösség”. Ez a tanítás ahhoz a hittételhez kapcsolódott, hogy Jézus Krisztus az egyetemes megváltó. Még a XV. században is azt hirdette az egyház, hogy az üdvösséghez elengedhetetlenül szükséges a Jézusba vetett hit. Az „Új világ” felfedezése nyomán aztán előtérbe került a kérdés: mi lesz azzal a rengeteg emberrel, aki nem ismeri és nem is fogja ismerni Krisztust? Örökre elvesznek, mert nincsenek megkeresztelve?
Azokkal kapcsolatban, akik önhibájukon kívül soha nem hallottak az evangéliumról, különböző teóriák születtek. Így például a Krisztusba vetett „magától értetődő hitről”, ami azt jelenti: az illető követni törekszik lelkiismerete szavát. Az általános út az üdvösségre az egyházon keresztül vezet, mindenki más „rendkívüli módon” érheti el az üdvösséget, és ennek módját egyedül Isten ismerheti. Ebből a gondolatból származik egyébként az a meghökkentőnek tűnő gondolat, miszerint esetleg többen lesznek megmentve „rendkívüli módon”, mint „rendesen”.
Az egyház valójában tehát azt tanítja, hogy az üdvösséget Isten irgalmából a másvallású emberek is elérhetik, ez valódi lehetőség a számukra. A globalizáció, a világ „leszűkülése” együtt jár azzal, hogy egyre inkább kapcsolatba kerülhetünk más vallásokkal. Ebből adódóan pedig feltehető néhány komoly kérdés. Megmenekülnek-e ezek az emberek a vallásuk ellenére? Vagy éppen azért menekülnek meg, mert hinduk, buddhisták, egyéb hitűek? A II. vatikáni zsinat foglalkozott is ezekkel a kérdésekkel a nem keresztény vallásokról szóló dokumentumban: „A katolikus egyház nem utasít el semmit, ami igaz és szent ezekben a vallásokban. Őszinte tisztelettel tekint mindarra az életmódra, törvényre és tanításra, amely ha el is tér részleteiben attól, amit az egyház tart és tanít, mindazonáltal az igazság sugarát is látja benne, amely megvilágosítja az embereket.”
Nem korlátozhatjuk Isten cselekedeteit a számunkra ismert látóhatárig. Isten nem csak a mi istenünk, Isten mindenkinek az istene. És nem mondja azt, hogy minden vallás ugyanaz. Isten, akiben mi hiszünk, üdvözíteni akar, és ezt elérhetővé is teszi az emberek számára.
Manapság fontosabb, mint valaha, hogy tiszteljük a világszerte létező különböző vallásokat. Ahogy világunk egyre szűkül, és jövőnk összekapcsolódik a többi ember jövőjével, szükségünk van a párbeszédre. Kölcsönösen kötelezettséget kell vállalnunk közös emberi céljaink érdekében, hogy életben maradjunk. Ahogy Hans Küng mondta: „A nemzetek között csak akkor lesz béke, ha a vallások között is béke lesz, és a vallások között csak dialóguson keresztül lesz béke.”
Egy dologban biztosak lehetünk: a mennyben nem lesznek katolikusok, zsidók, protestánsok, muszlimok, hinduk, buddhisták. Csak emberek lesznek, mindenki Isten szeretett gyermeke lesz.
William H. Shannon: Úton a túlvilág felé