Vianney Szent János

Nem szabad a gonosz lélekre hallgatnunk, aki arra törekszik, hogy miután valami rossz elkövetésére már rábírt, ráadásul még kétségbeesésbe is taszítson.

A gonosz lélek csak akkor támad, ha megfeledkezünk Isten jelenlétéről. Tudja ugyanis, hogy másképp nem nyerhet semmit.

Nem mindnyájan adhatunk nagy alamizsnát a szegényeknek, nem lehetünk mindnyájan szerzetesek, nem vonulhatunk vissza mindnyájan egy karthauzi kolostorba vagy a pusztaságba - de mindnyájan szerethetjük a jó Istent egész szívünkkel!

Az Atya örömmel tekint a Boldogasszony Szívére, mert kezének mesterműve, és mindenki szereti a maga alkotását, főképpen, ha jó munkát végzett. A Fiú is szereti ezt a szívet, mint Édesanyjáét. Ebből a forrásból merítette a vért, amelyen bennünket megváltott. A Szentlélek is szereti, mert az ő temploma az.

Olykor elgondolom: milyen kár, hogy annyi jócselekedet nem számít elégtételnek Isten előtt, mert ahelyett, hogy szeretetből végeznénk, szokásból, közönyösen és önszeretetből tesszük.

Ha bizonyítani akarjuk a jó Istennek a szeretetünket, teljesítenünk kell szent akaratát.

Istent teljes szívvel szeretni azt jelenti, hogy csak Őt szeretjük, és Őt tesszük jelenvalóvá mindenben, amit szeretünk.

Nem szeretjük Istent, ha ezt nem tanúsítjuk tetteinkkel is. Keressetek olyan szeretetet, amely nem nyilvánul meg külső tettekben; nem találtok.

Mi magunk is észrevesszük, hogy ha nem szeretjük a jó Istent, szerencsétlenek, nagyon szerencsétlenek vagyunk. Ha az ember azért teremtetett, hogy szeresse a jó Istent, akkor egyedül csak Istenben találja meg boldogságát.

Nézzétek a királyokat, uralkodókat, a föld nagyjait: bővében vannak a gazdagságnak, de elégedettek-e? Ha szeretik a jó Istent, igen, különben nem, nincsenek megelégedve. Én úgy találom, hogy nincs szánalmasabb a gazdagoknál, ha nem szeretik a jó Istent.

Ó, ha megértenénk azt a nagy jót, hogy mi egyáltalában szerethetjük Istent, állandó elragadtatásban élnénk...

Ha már meg vagyunk fosztva a szentségi áldozástól, legalább pótoljuk, amennyire lehet, lelki áldozással. Ezt minden pillanatban végezhetjük, hiszen úgyis állandóan vágyakoznunk kell a jó Isten látogatása után.

A jó Isten igenis szereti, ha alkalmatlankodunk neki.

Ó, mily nagy az ember! Úgy szerette Isten az embert, hogy nem akarta az állatok hasonlóságára teremteni, hanem saját képére és hasonlóságára teremtette.

Legyen bennünk Szent Ágoston szeretete, aki ujjongott magában, amikor erényes embert látott: "Legalább ő kárpótolja Istent az én kevés szeretetemért."