Kempis Tamás: Krisztus követése

Hívságok hívsága és minden hiábavalóság, csak egy ér valamit, hogy Istent szeressük, s egyedül neki szolgáljunk.

Azért mindent átolvasva, megvizsgálva elmélkedésünk végső tanulsága: sok szenvedés árán kell nekünk Isten országába bejutnunk.

Add, Uram, hogy a te kegyelmed által végbevihessem azt, amit természetem szerint lehetetlennek gondolok.

A csöndességben és a nyugalomban halad előre az istenfélő lélek, ott tanulja meg mindazt, ami az Írásokban rejtőzik.

A türelmet mindenki dicséri, de tűrni mégis kevesen akarnak.

Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden földi vigasztalástól.

Mert aki hálás a kegyelemért, újabb kegyelemben részesül, de a fennhéjázótól elvétetik az, amit meg szokott kapni az alázatos.

Az igazak öröme Istentől ered, és Istenben van, az igazságnak örvendenek.

Nem szerzed meg a lélek szabadságát, amíg egész szívvel, Isten kedvéért magadra nem veszed az engedelmesség igáját.

Helytállni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret: mert így helytállni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni.

Mert Isten előtt semmi jutalom nélkül nem maradhat, bármily csekélykét szenvedünk is érte.

Kísértés idején nincs jobb orvosság, mint a türelem és az, hogy magam megtagadom és Istenre bízom.

Legyen szabad a szíved, akkor nem győz le a sötétség.

Ne is keress olyan békességet, amelyben a kísértések elkerülnek, és nem ér semmi kedved ellen való.

Nem az van tehát hasznodra, amit odakint elértél vagy gyarapítottál, hanem inkább az, amiről lemondtál.