Idézetek

A közösség ügyét az erős hitben, becsülete­sen élő, a csendesen munkálkodó, a köteles­ségüket lelkiismeretesen teljesítő emberek viszik előre.

A kegyelem a lélek lényegében, természeté­ben idéz elő változást, megváltoztatja a lélek természetét, mely aztán az ösztönös élet helyett a lelki életet, a szellemi életben a magasabb rendű értékeket keresi, vagyis az embert istenülésre ösztönzi és képesíti.

A szent hivatalunkkal járó kötelességek telje­sítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a sze­retet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szé­gyen, hanem dicsőség.

A hit bennünk él és mi a hitből élünk. Ha a hit­ből élünk, akkor nem kell fáradtan keresni, hogy Isten mit akar. Minden megerőltetés nélkül, egé­szen önmagunktól megérezzük és felismerjük az ese­ményekben, élményekben – akár kellemes, akár keserű az… – az Istent, az ő közelségét, munkáját.

Igen sokan vannak keresztények, sőt katoliku­sok, akik csak holt terhet jelentenek az Egy­háznak és kompromittálják Krisztust. S ezek alatt azokat értem, akik hangosan katolikusok, hetenként, hónapon­ként ostrom alá veszik a gyóntatószéket, tüntetően ott vannak minden katolikus összejövetelen, hivalkodva hordják a jelvényeket, katolikus vezetőkként szerepel­nek a világ előtt is, de ebből a csak katolikus hivalko­dásból és cifraságból nem hajt ki az erkölcs virága, életükben nem mutatkozik több tisztaság, több nemes­ség és becsület. Nem ez a szentpáli lelkület, testvéreim!