Az emberi élet célja nem az anyagi javak gyűjtése, mivel léteznek más, sokkal értékesebb javak, amelyekért érdemes áldozatkészen harcolni; olyan javak, amelyek által az emberi személy nemesebbé válik és kapcsolatba kerül Istennel.

Az emberiségnek igen nagy szüksége van szabad és bátor fiatalok tanúságtételére, akik mernek az árral szemben haladni, merik erővel és lelkesedéssel hirdetni Istenbe, a mi Urunkba és Üdvözítőnkbe vetett hitüket.

Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy nem válhat dolgok, gazdasági rendszerek, a technikai civilizáció, a fogyasztói szemlélet, könnyű sikerek rabjává. Az ember nem válhat saját, gyakran céltudatosan gerjesztett hajlamai és ösztönei rabjává sem. Ezzel a veszéllyel szemben védekezni kell. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy éljen saját szabadságával, és az igaz értékeket válalasza. Ne engedjétek rabságba ejteni magatokat! Ne engedjétek, hogy elcsábítsanak benneteket holmi hamis értékek, féligazságok, csillogó délibábok, amelyektől később kiábrándultan, csalódással, sebzetten, sőt talán magatok mögött egy összetört élettel fordultok majd el.

A fiatalokra gondolva, akikkel találkoztam, biztos vagyok abban, hogy nekik köszönhetően a világnak van jövője. (...) Mire alapozom ezt a meggyőződésemet? Arra, hogy nagyon sok nemes lelkű, egészséges fiatalt látok, akik szerencsére aggódnak a felelőtlen liberalizmusra, a pazarlásra és az egyenlőtlenségre épülő civilizáció korlátozottságai miatt.

Ha a forrást keresed, Felfelé kell haladnod, az árral szemben. Keresd hát, kutasd, ne hátrálj meg. Tudod, hogy itt kell lennie valahol - Hol vagy, forrás?... Hol vagy, forrás?

A hegyekben lehetőségünk nyílik arra, hogy megtapasztaljuk, mennyire fáradságos a felfelé vezető út. A meredek emelkedők meghódítása formálja az emberi jellemet, míg a természettel való érintkezés derűssé teszi a lelket.

A természetjárásban az ember sok örömet talál. Olyan örömök ezek, amelyekhez az ember fáradság és erőfeszítések, méghozzá közös erőfeszítések árán jut el.

A hegyekben nemcsak az elénk táruló nagyszerű látványokban gyönyörködhetünk. A hegyek az élet iskoláját jelentik számunkra, ahol megtanuljuk elviselni a nehézségeket a cél felé vezető úton. Kölcsönösen segítjük egymást a nehéz percekben, együtt élvezzük a csendet, és a hegyek nagyságával s fenségével szemben felismerjük saját kicsinységünket.

Az az ember, aki hisz a teremtmények alapvető jóságában, meg tudja fejteni a teremtés összes titkait.

Ő, aki teremtett, látott - Iátta, "hogy ez jó" (...) Látta, megtalálta mindenben önnön Létének, saját teljességének nyomát - Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius - Mezítelen és áttetsző - Igaz, jó és szép - Mennyire más az Ő látása, mint a miénk!

A vizet, a levegőt, a földet, az erdőket, az állatokat és a növényeket Isten teremtette, és az ember részéről tisztelet illeti őket.

Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudostól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja: a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek - leggyakrabban ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök -, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.

A jó nevelőnek nyitottá kell tenni tanítványait az abszolút értékek felé, és meg kell tanítania őket arra, hogy az egész életet és történelmet Krisztus nagy és gazdag Misztériumának fényében szemléljék.