Lisieux-i (Kis) Szent Teréz

Mária az anyák közt a legirgalmasabb!

A mi hivatásunk az, hogy elfeledkezzünk magunkról, semmisítsük meg magunkat, olyan semmik vagyunk és mégis, Jézus azt akarja, hogy a lelkek üdvössége a mi áldozatainktól, a mi szeretetünktől függjön, lelkeket koldul tőlünk, ó, értsük meg tekintetét!

A világegyetem teremtője egy szegény lélek imájára vár, hogy üdvözítsen más lelkeket, akiket éppen úgy, mint őt, vére árán váltott meg.

Érzem magamban a papi hivatást; ó Jézus, micsoda szeretettel vennélek kezembe, mikor hívó szavamra leszállanál az Égből. Micsoda szeretettel adnálak a lelkeknek! De jaj! Miközben pap szeretnék lenni, csodálom és irigylem Assisi Szent Ferenc alázatát és hivatást érzek magamban arra, hogy kövessem őt, s ne fogadjam el az áldozópapság fenségét…

Nem halok meg, belépek az életbe, és mindazt, amit idelenn nem mondhatok el önnek, megértetem majd önnel a mennyek magasából. Az égben ugyanazt fogom kívánni, mint a földön: Jézust szeretni és megszerettetni.

Istent nem a tetteink nagysága érdekli, hanem az a szeretet, amely a tetteinket irányította.

Nem a halál jön majd értem, hanem a Jóisten. Az égbe megyek... Be fogok lépni a kiválasztottak lakhelyére, látni fogom a szépségeket, amelyeket emberi szem soha nem látott, hallom majd a harmóniát, amelyet fül még nem hallott, örvendezni fogok az örömben, amelyet emberi szív soha meg nem tapasztalt. Egy nap…

Nem sajnálom az evilági életet, szívem az örök élet vizeire szomjazik! ... Még egy kis idő és lelkem elhagyja a földet, véget vet a száműzetésének, befejezi harcát ... Felszállok az Égbe ... Belépek a választottak lakhelyére.

Érzem, hogy nyugalomra térek. De leginkább azt érzem, hogy elkezdődik küldetésem, hogy megszerettessem a Jó Istent úgy, ahogy én szerettem; hogy az én kis utam a lelkeknek adjam.

Sohasem hittem volna, hogy ennyit lehet szenvedni soha, soha! Csak azzal tudom megmagyarázni, hogy égtem a vágytól, hogy lelkeket mentsek.

Nem hiszem, hogy földi pályafutásom hosszú lesz. Meg fogok halni, ez bizonyos, még ha nem is tudom mikor.

Birtokommá lett a szenvedés, s úgy hittem, megérkeztem már a Mennyország partjaihoz, úgy hittem, hogy az apró virágot a tavaszán fogják leszakítani. Most már egyedül az Istenre hagyatkozás vezérel, más iránytűm nincsen!