Ne nézz rám furán…

Ne nézz rám furán, tényleg azt mondtam,
hogy egy ajtó vagyok. Nyissatok, csukjatok!
Ha ez segít, hozzátenném, te meg birka vagy,
és ha akarsz, bejöhetsz rajtam keresztül.
Világos? Mit nem értesz? Tudom, miről
beszélek, jó néhány ajtót legyártottam már
ácsmester-koromban, tokkal-vonóval.
A vonó itt csak afféle szófordulat…
Valami szebbre, fennköltebbre vágytál?
Hogy mondjuk huszonnégy karátos
aranytrónszék legyek? Selyemsátor?
Gyöngynyakék? Vagy márványpalota?
Igazi cirkalmas ókori szövegbe való?
Sajnálom, ha csalódást okoztam,
de muszáj a lényegre koncentrálnom,
egyszerűen nincs már túl sok időm.
Ajtó vagyok, és aki rajtam át érkezik, az bemegy
a legnagyobb tutiba, aki meg másfelől próbálkozik,
annak bitang nehéz dolga lesz, én szóltam.
Falon vagy ablakon át is be lehet
jutni a házba, csak nem túl komfortos.
Olyat is láttam, hogy valakit a tetőt kibontva
eresztettek le elém, hogy meggyógyítsam,
szóval léteznek furfangos megoldások.
De ha ki-be akartok járni a mennyek országába,
mégiscsak ez a legkézenfekvőbb.
Megnyílok nektek, és kitárom, ami belül volt,
egybenyitom a szentek szentjét a csarnokkal,
bejöhet mindenféle nép, másokat is
hozhattok magatokkal.
Néha fel is díszíthettek, lufikkal, koszorúval,
girlandokkal, szeretem a gyerekes ünneplést.
És igen, szabad rám csimpaszkodni,
és hintázni a zsanéron, meg van engedve,
nem fogok meglazulni, sem leszakadni,
örökéletű darab vagyok, mennyei ácsmunka.
Fontos, hogy ne váljak megszokottá,
mint annyi más ajtó, ne csak nyitogassatok
meg csapdossatok, átviharzani gyorsan.
Én vagyok a határ kint és bent között,
és ha van bátorságod megérteni,
elárulom, hogy a húsomon keresztül,
sebeimen át lehet belépni oda,
ahol a fájdalom dicsőséggé izzik,
ahol a te sebeidből is előtör a fény.

Lackfi János