Emlékszem, amikor a Redemptor hominis kezdetű első enciklikámat írtam, több mint húsz évvel ezelőtt, elmélkedéseimet mintegy végigkísérte a napjaink embere által átélt félelem kérdése. E félelem számos forrása közül egyet külön is kiemeltem: az ember állandó fenyegetettséget érez saját alkotásai, saját kezének s különösen saját értelmének és akarati törekvéseinek művei részéről. Úgy tűnik, hogy ma, az új évezred kezdetén ez az érzés még erősebb. Túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy az, amit az ember a gondolkodás és a technika új lehetőségeinek köszönhetően létrehoz, egyfajta "elidegenedésen" megy át - ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben kicsúszik alkotói ellenőrzé?se alól, és szembefordul az emberrel.