„Ez volt Jézus csodatételeinek kezdete.” (Jn 2, 11). Igazán szerény kezdet; kedves körben kedves ajándék. Mások is hoztak ajándékot a násznépnek, ki ezt, ki azt; Jézus is hozott; az „Ő kelyhét” nyújtotta nekik: „calix inebrians”, „praeclarus”. Édes bort, tüzes bort nyújt az Úr Jézus menyegzős lelkünknek; fölhevíti, fölmelegíti szívünket. Ah az első, forró szeretetnek, a mámoros, első buzgalomnak bora édes és világ feledtető. Ezt a drágalátos kelyhet szomjazom én! „Minden ember először jó bort ad, azután azt, ami alábbvaló.” (Jn 2, 16). Itt megfordítva van. A lelki élet kezdetén Isten sok vigaszt ad, ami jól esik a könnyen csüggedő, tétovázó léleknek; gyöngeségét számon tartja az Úr, becézi, biztatja; később keményebben fogja s akarja, hogy érzékelhető vigasz nélkül is szolgáljon neki. Ah ez több s ez jobb; ez már erős élet. Semmiben sem teszem függővé az érzékelhető vigaszoktól szolgálatomat. A kötelesség s az Isten-szeretet előírja nekem, hogy mit tegyek, s azt föltétlenül megteszem, hisz nem vigaszomat, de az Isten akaratát keresem.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 153. old.]