„Harmadnapra menyegző vala Galilea Kána nevű városában… s elfogyván a bor, mondá Jézus anyja neki: Nincs boruk.” (Jn 2, 1). A názáreti szerény viszonyokhoz szoktatott édesanya hamar észrevette, hogy zavarban vannak, s jóságos szíve ösztönözte a közbenjárásra. Mély, bensőséges tisztelettel közeledik szent Fiához, s neki, ki a násznép zavarát s az ő óhaját is egyaránt érti, előadja kérését. Bármi lesz a felelet, az őt nem bánthatja; ismeri Fia szívét s tudja, hogy meghallgattatik. – A szerető, Istenhez tapadó szívek tudják, hogy végre is meghallgattatnak, ha nem így, hát úgy. Jézus is mondja: „Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem” (Jn 11, 42), mert bármit kérek, mindig csak a te szent akaratod teljesedéséért könyörgök. Ilyen volt a Szent Szűz. Így imádkozom majd én is; minden kérésemen kiverődik a vezető gondolat… a Te szent akaratod. „Vinum non habent, nincs boruk.” Éltünk lakomája sokszor nagyon szomorú. Sok az étel; nehéz ételek, melyekkel tudomány s politika szolgál, de hiányzik borunk, mely a lelket földerítse s tiszta, nemes életörömmel eltöltse. Anyánk, járj közben isteni Fiadnál, mutasd be neki szükségünket; mondd bizalommal: nincs boruk. Ő majd gondoskodik rólunk.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 153. old.]