Vigyázzunk a Szentlélek e jelentkezéseire, mikor a templomba megyünk s az Oltáriszentség előtt térdelünk, figyeljük meg e Lélek járását magányos sétáinkon vagy kötelességeink teljesítése közben. Észrevesszük majd gyakran jelenlétét, s az áhítat úgy csapja majd meg lelkünket, mint az erdő lehelete, mint arcunkat a puszta fuvalma. Amikor imádkozunk, akkor azt azzal a tudattal akarjuk végezni, hogy a Szentlélek ilyenkor közli majd magát velünk. Tekintsük azt a helyet, hol ájtatosságunkat végezzük, magaslatnak erdők s berkek felett vagy tengerpartnak, hiszen itt érintkezünk titokzatos jelenlétével s végtelenségével.
[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 153. old.]