„Mikor tehát született Jézus Juda Betlehemében, íme, bölcsek jövének napkeletről Jeruzsálembe” (Mt 2, 1). a) Azt a csillagot az Isten gyújtotta ki; az Istentől van az is, hogyan ragyogjon sugara bele az ember lelkébe. Hányan látták s meg nem indultak; a három király lelkébe úgy világított bele, hogy megindultak. – Ez a kegyelem titka. – Hány eszményi csillaga van a mi mennyországunknak is, mely nekünk sötét csillag; hány igazság, melyet ismerünk, de nem szeretünk; azután pedig kitüzesednek a mi lelkünkben is, s követjük örömmel. – Nem értjük, hogyan lehettünk oly sokáig érzéketlenek, s íme, most a lélek, az üdv, az Oltáriszentség meleg valóságok nekem. Ó, nyissuk meg szemeinket; tartsuk meg érzékenységben szívünket, hogy „lássuk csillagát”. b) Csak ők indulnak; a többi ezer okot talál nem indulni; az önszeretet kibújik minden alól, ami terhes s kellemetlen s született prókátora a restségnek s önfejűségnek. Én pedig nem akarok nehézkessé, keserűvé, érzéketlenné válni; fölpezsdítem lelkemet; koporsószegekkel nem szegezem le magam a blazírt gondolkodás padjára.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 122. old.]