Csodálatos viszony az, melyet oly sokatmondóan ír le a Szentírás, mikor Krisztus keresztelésekor mondja, hogy „a Lélek mint galamb leszállt és rajta maradt” (Mk 1, 10). Igen, rajta maradt, mert a Szentlélek Krisztus emberi lelkét foglalta le magának, a legtöbb kegyelmet e léleknek adta s nagy hivatására, hogy a második isteni személlyel egyesüljön, ráképesítette. Krisztus lelkében égett a Szentlélek tüze; világossága s érzései e Lélekből sugároztak ki; szavaiban ez a Lélek nyilatkozott; emberi életében ez a Lélek lépett elénk. De ha kérdezzük, hogy voltaképpen mit célzott, mit akart a Szentlélek, azt kell felelnünk, hogy Jézus mintájára minket mindnyájunkat akart átalakítani. Jézus e küldetésben járt, s erre űzte s ösztönözte őt folyton a Lélek.
[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 174-175. old.]