Nincs ahhoz fogható öröm, mint amilyent az igazi, a lélek szerinti szegény érez. Hogyha valami szükséges dolgot kér, anélkül, hogy hozzátapadna, s erre nemcsak, hogy nem adják meg neki azt a dolgot, hanem még azt is megpróbálják tőle elvenni, amije van, követte Jézus tanácsát: "Aki ruhádat kéri, add át annak a kabátodat is" (Mt 5,40). Átadni a kabátunkat: ez, úgy hiszem, azt jelenti, hogy lemondunk utolsó jogainkról is, hogy szolgának, mások rabszolgájának tekintjük magunkat. Ha levetjük a kabátunkat, könnyebben megyünk, szaladunk, ezért Jézus még hozzáfűzi: "És aki ezer lépésre kényszerít téged, menj vele kétannyira" (Mt 5,41). Így tehát nem elégséges megadnom mindenkinek, amit kér (vö. Lk 6,30), elébe kell mennem a kívánságoknak, szemmel láthatóan is nagyon lekötelezve és megtisztelve éreznem magam, hogy szolgálatot tehetek.