Az optimista hitvallása
Ígérd meg magadnak, hogy:
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant.
Megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket és elfelejteni az elfeledhetetlent.
Közel két év kell ahhoz, hogy megtanuljunk beszélni és majd ötven, hogy megtanuljunk hallgatni. A csend egyáltalán nem ürességet jelent, sokkal inkább tele van válaszokkal. Intelligenciád és bölcsességed leginkább akkor mutatkozik meg, amikor sikerül "csendben maradnod" , elkerülve a fölösleges vitákat.
Neked, ki olvasod e sorokat, pont neked írtam,
Bármi történt az életben, mondd, hogy kibírtam.
Légy vidám, mert nem jobb bánatosan élni,
ha a bánatban elmerülsz, nem tudsz remélni.
A bánatod helyetted nem győzi le senki,
sajnos ezt egyedül neked kell megtenni.
Hidd el, hogy az életnek mennie kell tovább,
aki miatt aggódsz, mindig gondol rád.
Ő szeretné legjobban, hogy boldogan élj,
hogy higgy, hogy szeress, és örökké remélj!
Nem is olyan rég, egy csodálatos téli napon, amikor sűrű, fehér hó hullott a földre, hópehelyben kapaszkodva leszállt az égből egy kicsi angyal.
Néhány évvel ezelőtt hallottam egy középiskolai tanárnőről, aki a táblára felírta mindenki nevét, majd megkérte a diákokat, hogy másolják le a listát.
Hajnali 5 óra múlt. A konyhaasztalnál ülve, az adventi koszorú néma társaságában félig csukott szemmel kortyolom a kávét. Odakint sötét van, a család még békésen szuszog, kell még nekem is néhány percnyi jótékony lebegés álom és valóság között. Velem szemben csendesen pislákol az adventi gyertya lángja. Sárga fénye szétfolyik még az álmos szemeim előtt. Nem kapcsoltam fel a villanyt sem, hogy minél óvatosabban szokjam az ébredést.
A legsötétebb pillanatainkban nem megoldásokra vagy tanácsokra van szükségünk. Amit igazán keresünk, az az emberi kapcsolódás – egy csendes jelenlét, egy gyengéd érintés. Ezek az apró gesztusok tartanak meg, amikor az élet terhe elviselhetetlennek tűnik.