Halljátok csak filozófok: a legmélyebb gondolkodás végre is az ismeretelméleti probléma rétegére bukkan, „a sötétség”, „a föltevések” rétegére; ebből a sötétségből indulnak ki logikai okláncolataink, vele összefüggésben vannak a hit s a misztérium. Abból a mélységből, melynek neve „psyche”, való az ismeret s törvénye, a logika; belőle szól felém ugyancsak az erkölcsi törvény s az eszményi, törekvő irányzat. A nagy, csillagos, virágos világ Istenhez utasít; de ugyancsak hozzá utal bensőnk, az értelmes, erkölcsi öntudat, az egyénnek inspirációkkal, vágyakkal, hajlandóságokkal telített világa. Mélyedjünk el szívünk szükségleteibe… Én, én… a szívem a vallás egyik mélységes forrása; szívemből, lelki világomból indulok ki s megtalálom Őt. Te itt vagy Uram, bennem vagy… ha magamba nézek, öntudatom mintegy a barlang szája, s azon át s abból ki, fölségesen szép, éteri, verőfényes világba nézek. Beléd nézek, Téged látlak!
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 181-182. old.]