Van ima, melyet nem érdek, nem haszon, hanem szeretet sugall, szeretet Isten, lélek, jegyes, gyermek, jó barát iránt. Így kiált Sámuel az Úrhoz, mert szeret; így az apostol a lelkekért, az anya a gyermekért. Kiérzik az imáikból a szeretet, de az is, hogy még mindig keresnek, akarnak valamit; magukat még csak felejtenék, de azokat, kiknek üdvét szívükön hordozzák, el nem felejthetik. Mintha azt mondanák: „Ah Uram, lelkemet adom értük, de mentsd meg lelküket! Szeretem őket, azért szenvedek!” Szent, nemes imádság ez, de ez is keres valamit.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Karácsony, 102-103. old.]