„Kezdetben vala az Ige”, vagyis az Isten, ki a világot öröktől fogva, mint koncipiáló és teremtő művész a maga gondolatainak tükrében látta s e példaképek szerint alakította a valóságot. Meg is teremtette a világot, s minden jó volt, amit teremtett. De az ember világa elromlott; a bűn s a halál terjesztette ki benne uralmát; az Isten tehát újjá akarta alakítani az erkölcsi világot s ismét a maga Igéjéhez fordult s általa újította azt meg. Az erkölcsi világnak itt a földön való újjá teremtésében szintén elöl járt a vezető eszme, a ragyogó ideál; ez a testté lett Ige. A megtestesült Isten állt az emberiség élére, Isten emberi természetben, emberi lélekkel, emberi szívvel, s nevét Jézusnak hívjuk. Jézus szent neve az emberiség Megváltójának, Üdvözítőjének neve, mely öt betűbe foglal össze mindent, amit hisz, s amit remél az ember Istentől, s nemcsak azt a kegyelmet jelenti, mely az égből ereszkedik le, de azt a fölemelkedést is, melyet az emberiségben a Jézus neve és kegyelme eszközölt. A hatalomnak neve ez, de nem a rettegésnek, nem a rémületes fölségnek, hanem az emberfia hatalmának neve, mely csendesen emel ki új s süllyeszt le a mélységbe régi világokat. Új név ez, mely mikor végig hangzott a világon, fölocsúdtak a kábult emberek, szégyenkezni kezdtek a meggyalázottak, az erkölcsi méltóság érzete vonult végig a fásult szíveken, s hol előbb fertő terjengett s bűn uralkodott, ott illatos kertek s virányos rétek leheltek életet s gyönyört.
[PO ÖM XIII. Élet Igéi I., Dominus Jesus, 103. old.]